bemutatkozó operett

2020.10.04. 07:20

Valósággá vált édes álom – Csákváron a Csárdáskirálynővel indított a társulat

– Hazamegyek és felaprítom a családfámat – mondja Leopold Maria herceg, Cecília férje, amikor megtudja, felesége volt annak idején a budapesti Orfeum primadonnája. Ráadásul fia is egy sanzonettet készül feleségül venni, ugyanannak a mulatónak az aktuális üdvöskéjét.

Borsányi Bea

Kiss Zoltán – „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Jó választásnak bizonyult Csákváron a frissen alakult, helyi társulat bemutatkozó operettje, a Csárdáskirálynő.

Századelőt megidéző díszletek, frakkok és előkelő, színes ruhák forgataga, pörgő, lendületes zene, humoros párbeszédek és nem utolsósorban remek énekhangok. Mindezt sikeresen vonultatta fel Csákvár idén nyár elején megalakult társulata, a főleg operetteket előadó Rátonyi Róbert Színház a csütörtök esti első előadásán, amellyel a helyi közönségnek mutatkozott be a Floriana Könyvtár és Közösségi Ház színháztermében. A mintegy 300 fő befogadására alkalmas helyiség majdnem zsúfolásig megtelt, az üresen maradt székeket tudjuk be a ténynek, hogy nem kényelmes három órát maszkban végig­ülni. Ám akik ezt megtették, valódi élménnyel gazdagabban mehettek haza.

Kiss Zoltán – „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az operett hungarikum, ezt mindenki tudja, ám a fiatalabb generációk – valljuk be – nem tartoznak a rajongói közé. A Csárdáskirálynő dalainak nagy részét azonban még ők is ismerik, vagy legalábbis biztosan hallották már. A lyányok, a lyányok, Túl az Óperencián, Álom – álom, Te rongyos élet, Hajmási Péter, Hajmási Pál, Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád. A csákvári közönség rendszeresen szinte végigtapsolta a dalokat, amelynek zenei kíséretét – zenei árok híján az első széksor előtt ülő – nyolctagú zenekar játszotta.

 

Nem feledkezhetünk meg természetesen a szereposztásról sem. A legnagyobb név a színészek sorában Kállay Bori érdemes művészé volt, aki Cecília, az egykori Csárdáskirálynő, az Orfeum primadonnájának bőrébe bújt, aki a történet szerint később számos férjet elfogyasztva lett Leopold Maria herceg felesége. Remek énekhangja mellé kiváló játékot is nyújtott. Ugyancsak élvezetes alakítással rukkolt elő Faragó András (Miska főpincér), Kiss Zoltán (Kaucsiánó Bonifác gróf) és Teremi Trixi (Stazi kontesz), aki nem mellesleg a társulat művészeti vezetője is egyben. Kisebb szerep – Leopold Maria, Cecília férje – jutott Kokas Lászlónak, aki viszont remekül oldotta meg a feladatot, és sokat tett hozzá azokhoz a jelenetekhez, amelyekben feltűnt. – Annak idején nagyanyámmal néztem a tévében operett-előadásokat. Mindig boldog volt olyankor, mert a dalok visszarepítették a fiatalkorába, a 30-as évekbe, amikor Budapesten virágkorát élte ez a műfaj. A csütörtöki előadás bennem is megzengette nagyanyám boldogságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!