Körkép

2020.01.25. 11:30

Vidéken sem mindig egyszerű a parkolás megyénkben

A megyeszékhelyen komoly kihívást jelent az autók növekvő száma. Nagy a forgalom, olykor kevés a parkolóhely. De mennyire jelent ez gondot vidéken?

V. Varga József, Borsányi Bea, Palocsai Jenő, S. Töttő Rita

Móron is dolgoznak már a parkolóhelyek számának növelésén

Fotó: Hrubos Zsolt

Akár ingyenes, akár fi zetni kell érte, a parkolás hovatovább minden nagyobb településen, kisebb vagy nagyobb városban problémákat okoz. Számos családban akár 2-3 autó is van…

Nem gyalogolnak

Polgárdiban is egyre inkább érzékelhető a felfokozott motorizáció hatása: az emberek mindenhova négy keréken szeretnének eljutni – fejtette ki lapunk érdeklődésére Nyikos László polgármester. A 7-es főút a város szélén halad, a nyári balatoni forgalom igen jelentős, de ez a városközpont forgalmát alapvetően nem zavarja. A parkolás ingyenes, és hosszabb-rövidebb szakaszokon mindenhova el lehet – az autót letéve – gyalogosan jutni. A városházánál, a kormány­ablaknál a kiépített parkoló jelentős számú gépkocsit tud befogadni, de az önkormányzat például a zöld város projekt kapcsán is újabb és újabb parkolókat alakít ki.

A főút kettészeli

Enyingen a 64-es főút kettészeli a várost, s ez egyben meg is határozza a település parkolási gondjait. A közintézmények, az üzletek rendre a főutca mentén helyezkednek el, a parkolás nem egyszerű. A mellékutcákban mindenütt lehet parkolni, és végül onnan gyalogosan minden úti cél elérhető. Természetesen szemléletváltásra is szükség van, hiszen a szülők gyermekeiket szinte az iskolakapuban szeretnék reggel letenni, s ez egyértelműen tumultushoz vezet, és időszaki nehézséget okoz a főút közlekedésében. Amint Viplak Tibor polgármester elmondta: koncepciót dolgoznak ki a városi közlekedésre, és további parkolóhelyek kialakítására törekszenek. A mezőföldi kisvárosban egyébként ingyenes a parkolás.

Kritikus pontok

Csákváron nagyjából az elmúlt 10 év alatt emelkedett az autók száma olyan mértékben, hogy ma már kevésnek bizonyul a parkolóhelyek száma. Főként a Szabadság téri autóbusz-állomás környéke jelent kritikus helyet, ahol napközben szinte lehetetlenség megállni, mivel a naponta ingázók egész napra elfoglalják a helyeket autóikkal. A másik kritikus hely – ez főként idényjellegű – a Kossuth utcán üzemelő, a kisvároson kívül is ismert és népszerű cukrászda. Az utóbbi időben ezért kialakítottak új parkolóhelyeket is a Kossuth utcán, ahol akár buszok is megállhatnak, és további 25 férőhely lesz elérhető a Szabadság térrel szemközti új közösségi tér megépülése után. Ezen felül a Széchenyi utcán a 8126-os út felújításához kapcsolódóan szintén tervezik az úttal párhuzamosan gépkocsibeállók kialakítását. Ezek remélhetőleg csökkentik majd a parkolási gondokat. Illés Szabolcs polgármester lapunknak azt is elmondta, hogy a kialakult helyzet ellenére sem tervezik, hogy fizetőssé teszik a parkolást Csákváron.

Parkoló a térszint alatt

A parkolók helyzete az északi városban eddig sem volt rossz, kivéve természetesen a csúcsforgalmi időszakokat és a pénteki piacnapot, amikor a belvárostól csak nagy távolságokra lehet megállni az autókkal. Most ez is megoldódni látszik, ugyanis Mór jelentős forrásokat irányít erre a területre. Az egyik a Zöld Város elnevezésű projekt, melynek elemeként a Városi Piac és a volt ÁFÉSZ udvart magába foglaló terület korszerűsítése során egy, részben a térszint alá épített 82 férőhelyes gépkocsi parkolóhellyel gazdagodik a település. A másik terület a Dózsa utca küszöbön álló átépítése, melynek során az úttest mentén húzódó zöld terület rovására új parkolók épülnek.

Csókakő és a felette magasodó vár jelentős idegenforgalmi vonzerővel bír, ám a helyiek teljesen felkészülten fogadják salakkal és fűvel fedett, fizetős parkolóhelyek százaival az oda látogató turistákat.

Csákberényben is több új parkoló épült, amit fuvarozó vállalkozók szinte ki is sajátítottak, ezért a képviselő-testületnek módosítani kellett a közterületről szóló rendeleteit. A buszsofőrök csákberényi lakosok, így a buszok ott alszanak, ugyanakkor a járművek tulajdonosai máshova fizetik a súlyadót. Az ilyen helyzetben a közterület-használati díj jelenthet megoldást az utcán parkolók ellen.

Hasonló problémákkal küzdött Bakonycsernye is, mivel ott is sok busz pihent éjjelente, de ők egy központi fizető parkolót alakítottak ki, kifejezetten a településen éjszakázó menetrend szerinti járatoknak.

Nyáron más a helyzet

A Velencei-tó környéke évkezdetkor könnyű, vidéki hangulatot áraszt – s ez igaz a parkolásra is. Nem nehéz helyet találni a tópart közelében, s ilyenkor még csak fizetni sem kell érte. Nem úgy a nyár kezdetétől, amikor elindul a turistaáradat – s velük együtt a hatalmas mennyiségű autó is. Óriási problémát jelentett már az elmúlt években is a zöldfelületre, magáningatlanok elé történő parkolás, amelyért komoly büntetéseket szabtak ki az illetékesek. A január azonban nem ilyen – Velencén és Gárdonyban is viszonylag nyugodt helyzet fogadja az érkezőket. A kamionok elkerülik ezt a környéket, nem úgy az agglomerációhoz tartozó néhány más települést. Pázmánd például évek óta szenved az átmenő teherautó-forgalomtól, amely miatt a kamionok gyakran óriási helyeket foglaltak el a boltok melletti családi házak bejáratánál. Tavaly nyár végén ezért tett kísérletet az önkormányzat és Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselőjének közbenjárásának köszönhetően, Pázmándra vonatkozóan is kikerültek a forgalomkorlátozást jelző táblák. Az ezeken olvasható „Kivéve áruszállítás” kitétel pedig kizárólag a pázmándi, verebi üzletek feltöltését végzőkre és a helyi mezőgazdászok terményszállítására vonatkozik. Minden egyéb esetben kötelező az engedély megléte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!