Lóerő

2010.01.15. 03:29

Véget ért az idilli

Budapest - Januártól megváltoztak a közlekedési eszközök bérbeadására vonatkozó áfaszabályok. Ez jelentősen átalakíthatja a külföldről bérelt személyautókra létrejött struktúrát.

Fejér Megyei Hírlap

Azt, hogy a bérbevételről áfás számlát állítanak-e ki a vállalkozásnak 2010-ben, három tényező befolyásolja: a bérbeadási időtáv, a bérlő adóalanyisága, és hogy ténylegesen melyik államban használják az autókat. A megváltozott szabályok alapján a magyar cég abban az esetben kaphat németországi áfát tartalmazó számlát a bérbevételről idén is, ha a magyar cégek 30 napnál nem hosszabb időszakra bérlik és Németországban veszik át az autókat. Felmerülhet a rendeltetés-szerű joggyakorlás adóhatóság általi vizsgálata. Máskor a német bérbeadó áfát nem tartalmazó számlát állít ki a bérbeadásról a magyar társaságnak, aminek értéke után a magyar bérlő az adófizetésre kötelezett, azonban a gépkocsik bérleti díjának áfája nem lesz levonható.

Az új szabály szerint a 30 napnál nem hosszabb bérbeadás után abban az államban kell áfát fizetni, ahol az átadás megtörténik. E szerint, illetve az adófizetésre kötelezettre vonatkozó, januártól hatályos új szabályok szerint, ha a magyar társaság itthon veszi át az autót, neki kell megfizetnie az áfát 25 százalékos kulccsal.

A 30 napnál hosszabb bérbeadás esetén, ha a bérlőnek van a saját állama szerinti adószáma, akkor adóalanynak minősül. Január óta, ha az adóalanyoknak történő hosszú távú bérbeadás teljesítési helye másik államban van, az adóalanynak minősülő bérlő a saját bevallásában köteles megfizetni az adót: ilyen esetben a német bérbeadó áfát nem tartalmazó számlát állít ki a magyar bérlőnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!