A csákberényi Végh Tamás sorra hozza a sikereket

2018.08.26. 20:00

Stunt riding, avagy a mérhetetlen motorozás

Végh Tamással, a Tompika néven közismert motorossal beszélgettünk a különleges, ugyanakkor rendkívül látványos sportról és annak nehézségeiről, távol az égett gumik füstjétől, otthonának füves udvarán.

Palocsai Jenő

Végh Tamás bemutatóira mindig nagyon sokan kíváncsiak. Nem véletlenül, elképesztő dolgokat művel motorjával Fotó: Ferenczi Péter

A krisztusi korba lépett motorvirtuóz Csákberényből indult hódító útjára. A kisebb motorokat nagyobbak, a nehéz feladatokat bonyolultabbak, veszélyesebbek követték. Első motorja egy Yamaha DT volt, azzal kezdődött minden, de ő, saját bevallása szerint, „megcsalta” egy 125-ös TDR-rel, amivel élete első versenyén harmadik lett Street Freestyle kategóriában, hiszen 600 köbcenti alatt az a sport neve.

Röviddel ezután, egy 2004-es baleset miatt a jobb karjában fémmel kellett pótolni néhány fontos „alkatrészt”, de nem tudott megállni gipsszel a karján sem, csak gyakorolt és gyakorolt tovább.

Végh Tamás bemutatóira mindig nagyon sokan kíváncsiak. Nem véletlenül, elképesztő dolgokat művel motorjával
Fotó: Ferenczi Péter

Aztán eljött az idő, hogy új, nagyobb motorral, felső kategóriában folytassa tovább. Az első motor csak egy ugródeszka volt, egy Honda CBR 600F, majd rátalált a hozzáillő táncpartnerre, egy törött Kawasaki ZX636-ra, amit fel is kellett okosítani, hogy felvehesse a nagyokkal a versenyt. A gyári váz gyakran megnyúlik az ilyen szintű igénybevétel esetén, és más műszaki átalakításokat is el kell végezni rajtuk. Ezek a motorok a legalkalmasabbak ehhez a sporthoz. Más típusok, illetve a 2005-nél fiatalabbak már nem állják meg olyan jól a helyüket a pályán. Az átalakításokat azóta maga végzi, házilag készítve vázat, fel- és átépítve a motorokat.

Kunmadarason lépett, léptek fel együtt először közönség előtt, ahol egy erős mezőnyben negyedik lett. Látványos és költséges hobbi ez, kellenek gumik, alkatrészek, üzemanyag és sok-sok gyakorlási idő. Utóbbiból van a legkevesebb, mivel első a vállalkozás, amiből él. De mégsem az anyagiak, a munka és a fogyó idő gátolja őt abban, hogy további sikereket szerezzen Magyarországnak. Szponzorokat már nem is keres, beleunt, de annyi jó eredmény, látványos bemutató és több jótékonysági rendezvényen való részvétel után sincs számára egy aszfalttal vagy betonnal burkolt, 80 méter hosszú és 20 méter széles felület, ahol szabadon gyakorolni tudna. A gyárak udvarába nem engedik be, az utcai parkoló feketére csíkozása miatt pedig rendőröket küldenek rá.

„Pihenés a motoron” egy keréken
Fotó: a csapat

Van egy új irányzat ezekben a motoros berkekben, akik egy teljesen új szabály- és pontozási rendszert dolgoztak ki erre a sportágra, hogy mérhetővé váljon. A FIM-hez, azaz a Nemzetközi Motorszövetséghez nyújtották be az újítást, mert a stunt riding pontozása jelenleg gyerekcipőben jár. Nincs mérhető szabályrendszere, mint más sportágaknak. A motorozás veteránjai pontoznak, egytől tízig, nincs leírás, nincs nehézségi fokozat, így nem lehet összehasonlítani egyik produkciót a másikkal. A másik gond, hogy szabályok híján gyakran rendeznek versenyeket előírások nélkül.

Legutóbb Dubajban hirdettek világbajnokságot, pedig nem volt az övék a rendezés joga. Idén háromfordulós Európa- bajnokságot rendeztek, a magyarországit a Hungaroringen, ahol a harminc indulóból Tamás lett a hetedik. Október elején lesz Kölnben az Intermoto kiállítás, melynek keretében lesz egy újabb forduló, míg a lengyel esemény elmarad. Közben a magyar pályaszabályok szigorodnak, dupla kordon kell és már csak a D gyűrűs, zárt bukóban lehet ilyet művelni, ez pedig megnehezíti nagyon a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!