vezetni online oktatásban

2021.06.04. 20:00

Sokan akarnak jogosítványt, de kevés az oktató

Egyre jobban újraindul minden téren az élet az országban a koronavírus-járvány lecsendesedésének köszönhetően, ami viszont annak az eredménye, hogy már jóval ötmillió fölött oltatták be magukat az emberek Magyarországon.

Agárdy Csaba

Volt, akinek nem sokkal a vizsga előtt kellett abbahagynia a vezetést

Fotó: Pixabay

Az autósiskolákban is beindult az élet, újra lehet jogosítványt szerezni. Tóth Györggyel, az AuTóTh iskola vezetőjével, tulajdonosával beszélgettünk.

– A vírus miatt márciustól nálunk is totális leállás volt, most indultunk újra. Nem lehetett tantermi képzést tartani, nem lehetett vezetést oktatni. Interneten a KRESZ-tanfolyamot el lehetett végezni, de további kapcsolattartásra nem volt alkalmas az online világ. Arról nem beszélve, hogy a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) is bezárt, vagyis nem volt lehetőség vizsgázni. A leállás az irodának nem okozott nagy problémát, nem kellett senkit sem elküldeni, mivel igénybe vehettük az állami bértámogatást. Viszont sok, elsősorban katás adózó oktató nehéz helyzetbe került. A tanulóknak pedig az okozott gondot, hogy a KRESZ-vizsga után egyből nem tudtak autóba ülni, vezetni, ez nem optimális. Volt, akinek nem sokkal a vizsga előtt kellett abbahagynia a vezetést. Megtanulni autót vezetni online oktatásban nem lehet – nehéz volt a helyzet.

Tóth György autósoktató
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Tóth György azt is elmondta, most az a nagy gond, hogy sok a tanuló, viszont kevés az oktató. Van olyan iskola, ahol egy évet is várni kell arra, hogy a tanuló elkezdje a gyakorlati vezetést. Alapjaiban is nehéz „kocsira kerülni”, egy-egy óra között hetek is eltelhetnek. Ez különösen megnehezíti a tanulók helyzetét.

Volt, akinek nem sokkal a vizsga előtt kellett abbahagynia a vezetést
Fotó: Pixabay

A jogosítvány megszerzése most körülbelül fél év: két hónap, hogy valaki kocsira kerüljön, utána két hónap a vezetés, minimum harminc órát kell teljesíteni, majd a vizsgaidőpontra is kell legalább két hetet várni. Néhány oktatónál van arra lehetőség, hogy bizonyos felárral, úgynevezett VIP-kategóriában előrébb kerülhet valaki a rangsorban, és hetente háromszor is vezethet, így gyorsabban juthat jogosítványhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!