Ünnepek tájékán mindig több bejelentés érkezik

2018.12.20. 14:00

Harminc éve Sárga Angyal a fehérvári Horváth Jenő

Amikor az ember ott áll az autója mellett, kulccsal a kezében, ám mégsem tud bejutni a járműbe, ott csak egy angyal segíthet. Jelen esetben a Sárga Angyal. És ha hívja a 188-at – a nap 24 órájában bármikor –, a segítség hamarosan érkezik.

Borsányi Bea, FMH

Horváth Jenő harminc éve Sárga Angyal, ma már csak nagyon kevés dolgon lepődik meg

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Horváth Jenő 30 éve dolgozik Sárga Angyalként a Magyar Autóklub Segélyszolgálatánál. És ugyan Székesfehérváron él, feladatából kifolyólag az ország számos pontjára küldték már, hogy segítsen az út szélén ragadt sofőröknek.

– Útközbeni leállások, meghibásodások esetén hívnak. Az ilyenkor elhangzó klasszikus mondatok közül néhány: „Defektet kaptam, de nem tudom kicserélni a kereket”, „Meg tudnám csinálni, de nincs hozzá kulcsom”, „Reggel még elindult, de most egyszerűen megállt” és hasonlók. Amikor elindulok egy esethez, a bejelentés alapján nagy százalékban előre meg tudom mondani, sikerül-e gyorsan segítenem, hogy az autós folytathassa az útját. Autószerelő vagyok, de az út szélén, alkatrész és speciális műszerek nélkül nyilván nem tudok minden hibát felderíteni vagy elhárítani, és persze vannak olyan meghibásodások is, amelyek javítása csak szakműhelyben végezhető el közlekedésbiztonsági okokból. Ilyen például a fékrendszer javítása – mesélte Horváth Jenő. Ettől függetlenül természetesen minden esethez kimegy, és mindent megtesz, ami tőle telik, de olykor ez nem elég. Ha kell, elmegy akár üzemanyagot vagy alkatrészt is vásárolni, hogy a lerobbant autó ismét működőképes legyen, de csodákra ő sem képes.

Sokszor el sem indulnak

Amikor azt kérdeztem, mi az a hiba, amivel a leggyakrabban találkozik, miért állnak meg az autók, így válaszolt: – Megállnak? Sokszor el sem indulnak, mert lemerült az akkumulátor, vagy mert üres a hűtővíztartály, és már az előző napokban is víz nélkül használták az autót, így „megforralták” a motort. Ezekben a helyzetekben is elhangzanak tipikus mondatok: „Azt hittem, még elmegy”, „Már be van jelentve szervizbe, de gondoltam, még pár napot kibír” és hasonlók. Hogy miért állnak meg útközben, annak számos oka lehet. Hosszú pályafutásom alatt számtalan esetet láttam – mondta a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az autók ma már igen okosak, de a komputer sem mond meg mindent, és bizony előfordul, hogy téved. Ezért például nem érdemes az üzemanyagot „kicentizni”, mert az, hogy adott üzemanyag-mennyiséggel még hány kilométert tud megtenni az autó, az a pillanatnyi sebesség függvénye. Persze a sofőr is tévedhet, volt rá példa, hogy a hűtővíz hőmérsékletét mutató műszert nézte az üzemanyag helyett. Az pedig középen állt…

Horváth Jenő harminc éve Sárga Angyal, ma már csak nagyon kevés dolgon lepődik meg
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Ünnepekkor többször kérik a Sárga Angyal segítségét

– Ünnepek tájékán mindig több bejelentés érkezik, mert olyankor az is előveszi az autóját, aki egyébként az év többi napján csak ritkán használja. Ha sokat áll a kocsi a garázsban, az sem jó, időnként nem árt megjáratni, hogy töltődjön az akkumulátor. Ám ehhez nem elég, hogy péntekenként elmennek a három kilométerre lévő szupermarketbe. Ahhoz pedig, hogy ne forduljanak elő egyéb hibák, fontos lenne az autó szervizben történő rendszeres átvizsgálása.

– Ha ugyanis a Sárga Angyalt kell hívni, az csak az autó klubtagoknak ingyenes – magyarázta Horváth Jenő, aki egyébként sok mindent megért Sárga Angyalként a három évtized alatt: előfordult, hogy kempingbe hívta ki a klubtag, ahol aztán kiderült, csak egy nagy késre van szüksége, mert nem tudta felvágni a hatalmas dinnyét, amit vett, s volt, hogy miközben az út szélén álló autót próbálta életre kelteni, a leállósávban álló sárga angyalos kocsijába belehajtott egy arra járó, bámészkodó sofőr. És persze kap az emberektől hideget, meleget egyaránt.

– A mi szakmánk olyan, mint a háziorvosé, aki beutalja a beteget további vizsgálatokra, és ha valóban meg akar gyógyulni, akkor azokat meg is kell csináltatni. Én csak gyorssegélyt nyújtok, ha megáll az autó, de sok esetben utána valóban szervizbe kell vinni, különben legközelebb is megáll. Törődjenek a gépkocsijukkal, akkor biztosan nem fogunk találkozni! – nevetett a szakember. Fogadják meg a jó tanácsot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!