A volán mögött

2021.03.04. 14:30

Mennyi idő alatt jutunk el Székesfehérvár egyik végéből a másikba? (videó)

Ön is kíváncsi, hogy csúcsidőn kívül hány percet vesz igénybe két Székesfehérvár tábla közti útszakasz? Megnéztük!

Bagotai Zsanett, Elekes Gergő

Fotó: Bagotai Zsanett, Elekes Gergő / Feol.hu

Sokszor heves vita tárgya a fehérvári közlekedés: az állandó dugók, a cipzárelv helyes vagy helytelen használata, a türelmetlen sofőrök, a parkolóhelyek száma, a listát pedig napestig lehetne még sorolni.

Úgy gondoltuk, hogy kiderítjük, ha a 8-as főútról, Veszprém irányából közelítjük meg a koronázóvárost és semmi más tervünk nincs vele, mintsem nyílegyenesen áthaladni rajta, mennyi időbe telik, amíg az Auchan körforgalomnál ismét megpillanthatjuk a várost jelző táblát. Tesztünk első fordulóját kifejezetten csúcsidőn kívül szerettük volna végrehajtani, így 14 óra 15 perckor indultunk útnak. Tapasztalatunk szerint, bár élénk volt a forgalom, egészen jó tempóban lehetett haladni, ám a végére azért jött egy kis feketeleves. Íme az eredmény:

Ezzel azonban nem állunk meg, következő héten ugyanis a 16 órás csúcsidőben fogjuk ugyanezt a tesztet, ugyanezen az útvonalon elvégezni, hogy kiderüljön, mennyivel nagyobb menetidővel kell számolnia azoknak, akik a délutáni csúcs idején érkeznek városunkba.

Kapcsolódó cikkek:

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/vegelathatatlan-kocsisor-az-uj-csori-korforgonal-sokszor-onkenyesen-zarjak-le-a-kamionosok-a-belso-savot-4705447/[/embed]

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-erem-masik-oldala-cipzarelv-a-kamionsofor-szemszogebol-4708489/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!