gépjárműadó

2021.03.07. 07:50

Már a NAV-tól jöhet a határozat

A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat idén már a NAV látja el, melynek megbízása alapján február közepétől kezdte el kézbesíteni a Magyar Posta az idei gépjárműadóról szóló határozatokat – figyelmeztet honlapján az adóhatóság.

Korondy Tamás

Az aktuális fizetési határidőkről és az új gépjárműadó-bevételi számláról szóló levelek kézbesítése február közepén indult

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Lapunk is igyekszik feldolgozni a témát. Első körben fontos tisztázni, hogy ez a változás a gépjármű-üzembentartókat (magyarán a tulajdonosokat) nem érinti, plusz teendőjük nincs. Ettől függetlenül országos viszonylatban mintegy 3 millió 200 ezer gépjármű-üzembentartó érintett a módosításban – ennyien kapnak a postástól személyesen átvehető, hivatalos iratot. A levelek gyártása és kézbesítése akár több hetet is igénybe vehet. Az adóhatóság javaslata szerint a gépjárműadó befizetésével érdemes várni a határozat átvételéig, mivel abban szerepelnek a pontos információk.

Mik a határidők?

Mint azt már említettük, a kiadás első részletét a korábbi években megszokott március 15. helyett idén elég április 15-éig befizetni, a második részletet pedig szeptember 15-éig a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlájára. A befizetéskor az átutalási bizonylat közlemény rovatába először az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni, majd a jármű rendszámát. Ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.

Az aktuális fizetési határidőkről és az új gépjárműadó-bevételi számláról szóló levelek kézbesítése február közepén indult
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mi a fizetés menete?

Aki pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett (vagyis magánszemély), az fizethet banki átutalással, a levélhez mellékelt csekken, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül szintén átutalással, vagy akár az ügyfélszolgálatokon bankkártyával.

Abban az esetben, ha valaki esetleg elveszítené a csekket, akkor újat a NAV ügyfélszolgálatán kérhet. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek (vagyis egyesületek, cégek) viszont csak és kizárólag belföldi pénzforgalmi számlájukról, átutalás formájában rendezhetik a befizetést.

Az adómentességről

Az Adó- és Vámhivatal honlapján az olvasható, hogy a 2020. december 31-én nyilvántartott adómentes gépjárművek forgalmi rendszámáról, a mentesség jogcíméről, a gépjármű üzembentartójának, tulajdonosának adatairól az önkormányzati adóhatóság adatot szolgáltatott az állami adó- és vámhatóságnak, az adózóknak ezekrő1 további bejelentési kötelezettsége nincs. Ez alól csak az jelent kivételt, ahol olyan adómentesség van, melynek feltétele az évente benyújtandó nyilatkozat (például egyesület, vagy alapítvány).

A 2021. évtől új mentesség megadására az önkormányzatok helyett már a NAV jogosult, ezért az ilyen irányú kérelmeket 2021. január 1. után a NAV felé kell benyújtani.

Önkormányzati feladat

A 2020. december 31-ig fennálló adókötelezettséggel kapcsolatos hatáskör továbbra is az önkormányzati adóhatóságoknál maradt, vagyis a 2020. december 31-én gépjárműadó adónemben fennálló tartozást az érintett település kifejezetten erre vonatkozó számlaszámára utalva lehet kiegyenlíteni – erről mindenki saját önkormányzatánál tud érdeklődni.

Kerekítik az összeget?

Sokaknál kicsapta a biztosítékot, hogy a gépjárműadó összegét nemes egyszerűséggel felkerekítik – ennek is utánajártunk. Az adózás rendjéről szóló törvényben (2017. évi CL. törvény) az ezer forintra kerekítést taglaló mellékletben nem lett megemlítve a gépjárműadó a kivételek között. Egyéb esetekben az adót az adóalap és az adómérték alkalmazásával forintra pontos összegben kell megállapítani. A matematikai szabályok szerint 499 forintig lefelé, 500 forinttól felfelé kell kerekíteni. Tehát nemcsak felfelé, hanem lefelé kerekített összegek is előfordulnak a kiküldött határozatokban, magyarul egyesek rosszul, míg mások ellenkezőleg, jól járnak majd a kerekítéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!