Hol és hogyan keressük a hibát?

2018.10.13. 11:30

Ma már minden autó műszerként muzsikál a korábbi „keleti csodákhoz” képest

A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) idején és területén gyártott autók jelentős része kifejezetten hangos volt. A jelen gépjárművei azokhoz képest szinte zenélnek. Még ma is használják azonban a fülüket az autószerelők: a fedélzeti komputer nem tud annyi titkot elárulni a bajokról, mint a szakértő érzékszervei.

Palocsai Jenő

Habár jelenleg sem túl „fiatalok” a magyar autók – az átlagéletkoruk közel 14 év –, de a rendszerváltás előtti társaikhoz képest jóval kevésbé zörögnek, nyikorognak, és persze biztonságosabbak is

Forrás: shutterstock

A rendszerváltás előtt ez komoly feladat volt, mert eleve magasabb zajszinten működtek az akkori autók, akkor is, ha nem volt semmi bajuk. A Merkúr udvarán mindig kevesebb autó volt, mint amennyire szüksége lett volna a családoknak. A rendszerváltás meghozta a megváltást, szinte konvojban jöttek be az akkori gyűjtőnéven „nyugati autók”, függetlenül attól, hogy német volt, francia vagy éppen japán. Ezeknek az autóknak már alacsonyabb volt a zajszintjük eredetileg, de mire hozzánk került, addigra már kopogott és recsegett, mint az eresztékeivel nyögő hajók teste.

Ha gyorsítási kísérlet esetén vagy indításkor felsikolt a kocsi, és aztán sokáig nyikorog valami, akkor csúszik az ékszíj. A generátor ilyenkor nem tölt, vagy nem úgy, ahogy kellene. Nagyobb baj, ha a motor felől olyan zajok érkeznek, amik nem felismerhetők elsőre. Ha a fordulatszám emelkedésével párhuzamosan változik a hang, akkor jó, mert álló helyzetben is vizsgálható az eset.

Egy ember nyomja a gázpedált, a másik pedig megkeresi, hogy egy burkolat lazult-e meg, vagy egy korábbi szerelésnél egy apró gödörben felejtett csavar tiltakozik-e a mellőzés miatt. Ehhez nemcsak jó fül, hanem sok szerencse is kell, mert bármi zörög, tuti, hogy olyan helyen van, ami nem hozzáférhető. Amikor megszabadítjuk az utat a vélt vagy valós zajforrás felé, további zajokat idézhetünk elő azzal, ha tördeljük a műanyag elemeket.

Habár jelenleg sem túl „fiatalok” a magyar autók – az átlagéletkoruk közel 14 év –, de a rendszerváltás előtti társaikhoz képest jóval kevésbé zörögnek, nyikorognak, és persze biztonságosabbak is
Fotó: shutterstock

A zörgésen túl jön a kopogás. Régi vagy új autó, egyre megy. A rossz utak és a megtett kilométerek tízezrei együttes erővel kivégzik a… mit is? Újra lehet hallgatózni, hogy a toronycsapágy, vagy a kormányösszekötő lengőkar, vagy – főként a francia autótulajdonosok kedvence – a „stabpálca” a bűnös?

Rezgés és recsegés a műszerfal felől. Idegesítő zaj és a legtöbbször éppen amiatt jelenik meg, mert valaki rosszul rakta össze a műszerfalat. Az ajtóból érkező hangok elnémítása sem olyan egyszerű, mint régen, mikor pár csavart meghúztunk vagy törött rögzítő „bolhát” cseréltünk.

A motorok, különösen a dízelüzeműek, hangos szerkezetek, de minél korszerűbbek, annál halkabbak. A vételár emelkedésével emelkedik a felhasznált alapanyagok minősége is. Van olyan autó, amiben annyira csörgő-zörgő a műszerfal, hogy illesztési hiba nélkül is hangos, különösen nagyobb hőingadozás esetén, mondta el kérdésünkre Tóth Gábor, Móron dolgozó autószerelő.

A legdurvább hangokat a kipufogó képes kiadni. Pláne, ha nem ma kezdte pályafutását
Fotó: shutterstock

Ahogy elindulunk a magasabb kategóriák felé és felszereltségek irányába, egyre minőségibb anyagok kerülnek a belső térbe. A műszerfal erős és vastag műanyag, merevítésekkel, és sem a motor, sem a futás zaja nem jön be közvetlenül. A csúcskategóriás járművek esetében szinte teljes a csend akkor is, ha siet a sofőr. Ebben a kategóriában a motorok nagyok és erősek, de minden rész burkolattal védett és szigetelt.

A leghangosabb rész a kipufogó. Régen csak úgy recsegett. A profik megmondják hang alapján, hogy a bilincs ment-e le, vagy a felfüggesztő gumi szakadt-e el. Ha lyuk van rajta, akkor a hátsó dob előtt vagy az első dob után történt-e? Katalizátoros autóknál nagyon nem mindegy, hogy hol is alakul ki ez a folytonossági hiány a kipufogórendszerben. Változnak az igények és minél csendesebb autót készítenek a gyárak, annál inkább zavar némelyeket, hogy nem elég sportos a kocsi. Jönnek hát a sportkipufogók, és rémes hangjuk betölti az utcát, a teret, Mindenki, köztük minden lány felkapja a fejét, és ez a lényeg. Az Európai Unió szabályai szerint az autók esetében mért zajszint nem haladhatja meg a 80 decibelt, akkor sem, ha 150 kilowattnál nagyobb teljesítményű az autó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!