nem lesz területalapú rendszer

2021.05.14. 15:15

Lassan elfogynak a rendszámok

Változnak a rendszámok, hosszabb lesz a betűsor.

Tihanyi Tamás

Az új autók most S kezdő betűjelzést kapnak, nem nehéz tehát megállapítani, hogy új megoldás kell

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Elfogynak a rendszámok, azaz rövidesen valamilyen megoldást kell kitalálniuk a döntéshozóknak, mert a jelenlegi, három betűből és három számból álló variációk ideje nemsokára lejár. Jelenleg az újabban kiadott autók rendszáma S betűvel kezdődik, így aztán még egy alsó tagozatos iskolás gyerek is rögtön kitalálja, hogy ezután már csak a T, a V és a Z betűkből álló rendszámokat lehet kitenni az autók elejére és végére. Egyelőre az az elképzelés szivárgott ki és terjedt el, hogy a betűk számát növelik meg eggyel – valóban ez látszik a legkézenfekvőbb megoldásnak –, és az uniós jelkép mellé, egészen pontosan a két-két betűből álló betűcsoport közé, felkerülhet a táblára a magyar nemzeti koronás címer is. Ugyancsak elfogyóban vannak a veterán járműveket jelölő OT-s rendszámok, ezek esetében is ugyanazt a betűbővítést tervezik, mint a „normális” rendszámok esetében.

Az új autók most S kezdő betűjelzést kapnak, nem nehéz tehát megállapítani, hogy új megoldás kell
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Megkérdeztünk egy széles járműparkkal rendelkező vállalkozót, akinek OT-s, azaz „old timer” autói is vannak, mit szól a változáshoz. Nagy Péter, az Alba Posta Kft. ügyvezetője meglepődött a hír hallatán, sokak mellett korábban ő is arra számított, hogy átvesszük a területalapú rendszert, azaz azt a formát, amit például Németországban és Romániában használnak.

– Úgy látszik, a legegyszerűbb megoldást választják azzal, hogy egy betűt hozzátoldanak a jelenlegi rendszámhoz – mondta. – Ez számunkra nem okozhat semmilyen problémát, nem növeli meg gondjainkat a régi autók esetében sem, ott inkább az okoz nehézséget, mire a jármű egyáltalán eljut odáig, hogy megkaphassa az „old timer” besorolást. Inkább a rendszergazdáknak, programozóknak kell majd dolgozniuk, hiszen a számítógépes programok sok cégnél, biztosítónál, és úgy tudom, jelenleg a rendőrségnél is a hárombetűs, háromszámos rendszerre vannak beállítva.

Igen, a területalapú rendszámok megoldását, úgy tűnik, valóban elvetették. Egy barátom, aki hosszú évekig kamionozott szerte Európában és Ázsiában, ennek kifejezetten örül. Indoklásul svéd példát említett. Amikor a hetvenes években a skandináv országban átálltak erre a rendszerre, a göteborgi rendőrök a stockholmiakat, a malmöiek az uppsalai autósokat büntették kedvtelve, s fordítva, hogy ne a „sajátjaik” legyenek az áldozatok, de a büntetés mennyisége azért még meglegyen. Szerinte – ismerve a mentalitást ­– nálunk ez ugyanígy történne.

Megmaradnának az egyedileg, illetve egyénileg rendelhető rendszámok is, ezek között az árban van jelentős különbség, hiszen az egyedi rendszámtáblák legyártása, kiadása és engedélyeztetése több mint négyszázezer forintba kerül, míg az egyéni rendszámtábláké több mint százezerbe. Főként az amúgy is drága autókra igényelnek ilyesmit, a kereslet nyilván megmarad ezek iránt.

A három betűből, három számból, egy magyar zászlóból és egy H betűből álló kombinációt 1990-ben vezették be nálunk, ez kapott 2004-ben kék alapszínt, a hazai trikolór helyét pedig sárga uniós csillagok vették át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!