Mára már egyre kevesebb láthatunk

2021.01.09. 12:00

Kizárólag magyar fejlesztés volt a Dutra

Hazánkban a hatvanas, hetvenes években kevesen voltak, akik ne ismerték volna a Dutra traktorokat, melyek forradalmasították a mezőgazdaságot. Más kérdés, hogy a háztáji gazdaságokba nem igazán jutott ezekből a járművekből.

Káldor András

Az elsők között legyártott Dutra traktor óriási segítség volt a mezőgazdaság számára a 1960-as, 1970-es években

Fotó: agrotrend.hu

Jól emlékszem arra, amikor cirka tízéves lehettem, és nagyapám a derecskei tsz-ben rögtönzött traktorbemutatót tartott számomra. Különös tekintettel a Dutra traktorokra, amelyek akkoriban kerültek hozzájuk, és hagytak bennem mély nyomot. Látszott, hogy erőt képviselnek, és kategóriájukban igazi unikumnak tűntek, még nekem, a gyereknek is.

Magyarországon 1957-ben következett be fordulat a traktorgyártásban, mivel hihetetlenül komoly volt az érdeklődés 25 lóerős dízel traktorok iránt. Így aztán gyors fejlesztésű munkával megszületett az U-28 traktorcsalád, melynek erőforrása Csepel DT-213-as motor volt, sebességváltója 2x3 fokozatú, szorzó rendszerű, mászó sebességfokozattal. Az U-28 traktorcsalád UA, UB, UC, UD jelzésekkel került forgalomba, a motorjuk azonos volt, a típusjelölések a nagyobb hasmagasságra, állítható nyomtávra, a rugózott mellső hídra, ültetvényművelő megoldásra vonatkoztak. A nagy vonóerejű lánctalpas traktorok a homokos talajokon történt erős kopások miatt sorra kudarcot vallottak. Ezért korszerű, orrnehéz kivitelű, gumikerekes, négykerék-meghajtású traktorcsalád kialakítását kezdték meg, melynek az első tagja, 1958-ban az UE-28 típusjelzést kapta. Ez az össz­kerék-meghajtású erőgép a Dutra U-28 típuscsalád legnépszerűbb tagja lett. Készítettek német gyártmányú, Eicher kéthengeres léghűtéses motorral UEL-28 típust is, bár ez később nem került sorozatgyártásra.

1960-tól kezdődően a Vörös Csillag Traktorgyár 1954-ben létrehozott kísérleti műhelyében a fejlesztések erős tempóban folytak, a prototípusokat pedig gyorsan követte a sorozatgyártás. Elkészítették az akkor már régóta gyártott Dutra dömperek alapjainak felhasználásával az univerzális Dutra-3500 rakodógépet. Kifejlesztettek egy szőlő- és gyümölcsültetvények művelésére szánt UH-40 típusú, össz­ke­rékhajtású, hidastraktort, melyből alig félszáz darabos széria született. Elkészült néhány a négyhengeres Csepel motorral szerelt UE-40-es traktorból, melyek az UE-28 traktorok teljesítménynövelő fejlesztését szolgálták. Alig jelent meg és kezdődött el a sorozatgyártása a D-4K traktornak, rá két évre 1963-ban már elkészült a hathengeres Csepel motorral szerelt D-4K-B traktor prototípusa, mely külsőre még nagyon hasonlított elődjére. Viszont már az egy évvel későbbi nullszériában gyártott változata, új formaterv eredménye volt. 1965-től teljesen felváltotta a korábbi típust, és már csak ezt gyártották sorozatban. A gyár mérnökei 1966-ban az összkerék-meghajtású traktorcsaládot az 55–60 lóerős kategóriában, az UE-40-es kísérleti traktorokkal folytatott vizsgálatok eredményeként, egy új taggal bővítették. A Dutra-4400/ UE-50 típust négyhengeres Csepel dízelmotor hajtotta és teljesen új szögletes motorháztetővel szerelték. Ez az új négykerék-meghajtású traktor kifejezetten a magyar igények kielégítésére készült, csak nagyon kis darabszámban került exportra.

Az elsők között legyártott Dutra traktor óriási segítség volt a mezőgazdaság számára a 1960-as, 1970-es években
Fotó: agrotrend.hu

1968 újabb jelentős évszámot jelentett a gyár életében. Elkészültek és bemutatásra kerültek újabb, addig féltve őrzött fejlesztések, mint például a Dutra-Steyr 110 magyar–osztrák együttműködésben készült traktor, amelyet Steyr gyártmányú, hathengeres motor hajtott. A traktor alapvetően a D-4K-B típus egyik fejlesztett változata volt, Steyr-Bosch fejlesztésű hidraulika rendszerrel szerelve. Jelentős újdonság volt még, hogy megjelentek a D-4K-B traktorok hátsókerékhajtású változatai Dutra-4652 és 4654 típusjelzéssel. Ezen traktorok első hídja a már jól ismert Dutra DR-50/D dömperekből származott.

Ugyanebben az évben az UE-28 típus is új motorháztetőt kapott. 1969-ben megkezdődött egy nagyobb (Dutra-6500/HORAK) önjáró csuklós kormányzású homlokrakodó fejlesztése is. Megjelentek az UE-28 traktorok növelt motorteljesítményű változatai, a Dutra-4000/4010 és 4020 típusok. 1970-től aztán felsőbb politikai, pártállami intézkedések nyomán a leépülés időszaka köszöntött a Vörös Csillag Traktorgyárra. A központilag alacsonyan tartott eladási áru UE-28/Dutra-4000 sorozatú traktorok veszteséges előállítása megszűnt, rá egy évre hasonló okok miatt a Dutra-4400/UE-50 traktor gyártását is leállították. Lényegében 1972-től csak a D-4K-B traktorok változatai, az alaptípus Dutra D-4K-B, a Dutra-Steyr 110, illetve az ugyanebben az évben kialakított D-4K-B/Dutra-1000 traktor és a Dutra rakodógépek maradtak gyártásban. Bár a gyár megjelent még új fejlesztésekkel, további tagokkal bővítve az Dutra-1000-es szériát, és megalkotta Dutra-1100 és Dutra-1300 traktorokat, melyek a 70-es évek hazai traktorgyártásának legmodernebb fejlesztései közzé tartoztak. Sorozatgyártásuk a magas előállítási költségek miatt nem indult el. 1973-ban megszületett a döntés, hogy a teljesen állami tulajdonú vállalatot 1973-tól a Rába Magyar Vagon és Gépgyárhoz csatolják, és a gyártásban maradt Dutra traktor típusok előállítása 1975 nyarán befejeződött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!