Keserű Gergő nemcsak űzi, hanem tanulja is

Mikor és hogyan kezdődött az autók iránti szerelem, amely nemcsak az imádatban, hanem a tanulásban, az önfejlesztésben is testet öltött?

– Az általános iskola kezdése előtt, 1989 nyarán kaptam a szüleimtől egy Autókatalógus nevű kiadványt. Az összes akkori autótípust tartalmazta, fotókkal, műszaki adatokkal, ebből tanultam a betűket. Azt hiszem, ez alapozta meg a rajongást. Az Autókatalógust követte a Liener György-féle Autótípusok kiadvány s az akkor elérhető heti- és havilap. Az internet megjelenésével kinyílt a világ, és kiderült, hogy amit addig a járművekről tudtam, csak nagyon kis szelete az egésznek. Messze van a lexikálistól a tudásom, inkább csak hobbi, amire sok, talán a kelleténél több időt fordítok.

Hogyan jött az életébe a fotózás az autószeretet mellé?

– 1993 körül kaptam egy kis filmes Olympus gépet, de egyáltalán nem volt érzékem a fényképezéshez, nem is fogott meg igazán. Akkoriban is fotóztam autót: egy Pontiac Fiero állt a házunk mögötti parkolóban, az összes kis srác körbeállta, teljesen szürreális látványt nyújtott a panelházak mögött nem sokkal a rendszerváltás után. Talán az volt az első „járműves” képem. Ezután nagyjából 2010-ig a fotózás nem játszott szerepet az életemben, ekkor kezdtem újra, egy kis Fuji digitális géppel. Borzasztó képeket csináltam, és nagyon büszke voltam rájuk, szerencsére szakmabeliektől kaptam folyamatos, építő kritikát, és lassacskán kialakult a saját stílusom, látásmódom, amit a sportfotós Soós Attilának köszönhetek elsősorban, aki gyakran, de építő jelleggel kritizálta a képeimet.

Miket emelne ki az eddigi mun­káiból?

– A fotózások során jártam autófelújító műhelyekben, dolgoztam együtt autós bloggal, s rengeteg kapcsolatot szereztem ezáltal. Az érdekes, ritka gépek mára gyakran elrejtőzve, magángyűjteményekben, mélygarázsokban bújnak meg, ezekhez csak kapcsolatok útján, ajánlásokkal tudok eljutni. Egyik legkedvesebb témám most már évek óta az Oldtimer Szuperkupa futamainak megörökítése. Ez a verseny egy világszínvonalú rendezvény, mely az ország legszebb tájain, közúton halad, és külön kihívást jelent számomra a mezőnyt tájképekbe keretezve ábrázolni. Hatalmas élmény volt, amikor az ország – számomra legalábbis – legtehetségesebb autófotósa, Mosoni Péter hívott meg egy AMG GTR fotózására, werkképeket készíteni. Ha tehetem, idős autókat fotózom, sokszor velük egyidős optikákat felhasználva digitális vázon, ettől sajátos íze lesz a képeknek. A jövőben szeretnék még több autógyűjteményt, ritkaságokat felkeresni, itthon és külföldön egyaránt. Folyamatosan keresem a lehetőséget új ismeretségek megszerzésére, mert ha valaki klasszikus, ritka autókat birtokol, akkor nekem ott a helyem, hogy a tulajdonosnak, az utókornak és nem utolsósorban magamnak is megörökíthessem ezeket a guruló csodákat. Ezeken kívül az utóbbi időben hagyományos filmre is fotózom, így ez a terület is érdekel.

A fotózás és az autók közé hogyan fűződött be harmadik vezérfonalnak a rendőrség?

A police.hu oldalára úgy kerültek a fotóim, hogy a rend­őrségen dolgozom, és így hébe-hóba alkalmam nyílt rendőrautókat is megörökíteni. A megyei sajtósunk látott ebben fantáziát, így a későbbiekben már az ő felkérésükre is fotóztam a „csíkosokat”. A képeim eljutottak az Országos Rend­őr-főkapitányságra is, ily módon már a police.hu közösségi oldalain is láthatók.