vidám jármű

2020.10.03. 15:15

Kényelmes tempójú autó a múltból a Hillman

Bár hazánkban kevésbé ismert a Hillman autómárka, ám a hatvanas években gyártott Imp típusból hozzánk is került néhány darab. Leginkább azonban külföldön, oldtimer találkozókon lehet összefutni velük.

Káldor András

A hatvanas évek elején az Imp nevű farmotorossal a kisautók piacán próbált teret nyerni a Hillman

Fotó: Shutterstock

Tim Fry és Michael Parkes mérnököket bízta meg a Hillman, hogy tervezzenek meg olcsón előállítható és felhasználható kisautót. Ez az ötlet 1955-ben kezdett csírázni, de csak 1963-ban öltött testet. A sikeres terveket kivitelezés és 12 év gyártási ciklus követte.

Az új modell, az Imp névre hallgató 875 cm³-es kiskocsi a cég új, Skóciában felavatott gyárában készült, meglepetést okozott, hiszen farmotorral, méghozzá fekvő, tehát padló alatti jellegű, négyhengeres, vízhűtéses motorral mutatkozott be. És ha mindez nem Angliában születik, korántsem ver fel nagy port. Gyakorlatilag így ez a kis Hillman lett a szigetország első farmotoros személyautója, hiszen ismeretes, hogy az angolok évtizedekig ragaszkodtak a hagyományos építési módhoz. Az első forradalmi változást korábban vezették be az Issigonis által tervezett mellső kerékhajtású BMC kocsikkal. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy Imp több volt, mint egy új modell, hiszen vadonatúj konstrukciós irányzatot is képviselt hazájában. Műszaki adatai közül megemlítjük a 42 lóerős teljesítményt, amelyet 5000 fordulatnál adott az OHV motor. A farmotorral közös blokkot alkotó sebességváltónak mind a négy fokozata szinkronizált, és a tengelykapcsolást is megkönnyítették a hidraulikus szervó berendezéssel. A négyüléses, 725 kg száraz súlyú Imp kerekeinek mérete 5,50X12, tengelytávja 2083, hosszúsága 3531, szélessége 1530, magassága 1384 mm. A modern vonalú, kombi jellegű kocsi legnagyobb sebessége 110 km/h volt.

A sikeres terveket kivitelezés és 12 év gyártási ciklus követte. 1976-ig készült, 440 ezer darabot gyártottak belőle. A Roots anyacég ráadásul óriási állami támogatást kapott, hogy motor-összeszerelő üzemét a Tyne folyó mellett hozza létre. Itt ugyanis a tömegesen elbocsátott hajógyári munkásoknak munkahelyet kellett teremteni. Igen ám, de az összeszerelt motorokat viszont 480 kilométerrel odébb kellett a beszerelés helyszínére utaztatni, és ez nem volt költséghatékony megoldás. Nem véletlen, hogy ez később még komoly problémát okozott. És még valami: hajóépítő munkások, lakatosok, hegesztők szerelték össze a motorokat. Végül is mondhatták, hogy fémből volt az egyik, és fémből volt a másik is. Ez körülbelül olyan volt, mintha favágókat intarzia készítésére alkalmaztak volna. A javuló minőség ellenére a kezdetekben alacsony eladási számot produkáltak, bár számos országba exportálták. Találhattunk a típusból Ausztrália, Costa Rica, Málta, Dél-Afrika, Uruguay és az Egyesült Államok útjain is.

A hatvanas évek elején az Imp nevű farmotorossal a kisautók piacán próbált teret nyerni a Hillman
Fotó: Shutterstock

A tervezők második családi autónak szánták, így két felnőtt és két gyermek részére szabták a kabin méreteit, ami négy embernek és némi kézipoggyásznak elegendő volt, de a családi kutyát otthon kellett hagyni. Más lapra tartozik, hogy a családi kirándulás azért kívánt némi önfegyelmet a csomagok tekintetében, mivel a csomagtartóban ott volt a teljes méretű kerék is, ami nem segített a raktér nagyságán. Két utas esetén azonban a kategóriájához képest óriási raktér volt varázsolható. A hátsó ülések háttámláját előre lehetett dönteni, ezzel egészen emberi méretű hely született a csomagok részére, és a kutya számára.

Hogy jól meg tudjuk tömni az autót, a hátsó szélvédőt nyithatóvá tették. Ez az ötlet ebben az autóban jelent meg először, és a BMW előszeretettel alkalmazza a mai napig is a touring típusaiban. Egyszerű vonalakkal rajzolták meg, van benne egy csipetnyi Fiat, egy kevés NSU, egy kis Austin, de a maradék az hamisíthatatlan Hillman. Kontúrjai letisztultak, az autó oldalát a teljes hosszában végig futó határozott negatív él töri meg, ami kissé szétnyílva optikailag megülteti a hátsó részt, halvány sportosságot kölcsönözve ezzel.

Amikor profilból szemléljük a kasztnit, látjuk, hogy mégsem a megszokott trendet követi, valami húzza a szemünket. Az arányok. Az alacsony övvonal magas tetőtérrel párosulva igen furcsa képet ad, de talán éppen ettől tűnik az autó olyan vidámnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!