Lóerő

2013.10.02. 11:20

Így kell közlekedni esős, ködös időben

A Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság hasznos tanácsai a közlekedőknek az őszi-téli időszak beköszöntése apropóján.

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Ősszel megváltoznak a közlekedési viszonyok. Az eső áztatta ködös utakon növekszik a közúti balesetek kockázata. Fejér megye rendőrsége fokozott óvatosságra inti az útjain közlekedőket.

Az őszi hónapokban a közúti közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A legtöbb problémát többnyire a változó tapadóképességgel rendelkező útburkolat, valamint a romló látási viszonyok okozzák.

Ezért fontos, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse a járművét a megváltozott körülményekre. A sofőrnek is tisztában kell lennie azzal, hogy az őszi közlekedési viszonyok más járművezetői magatartást követelnek. Ősszel a látási viszonyok általában rosszabbak a tavasszal és nyáron megszokottnál. Ritkábban és rövidebb ideig süt a nap, és a napsugarak egyébként is hegyesebb szögben érkeznek a Földre, jobban vakítva a járművezetőket.

Nagyon lényeges a világítóberendezések folyamatos tisztán tartása, ami nem csak azért fontos, hogy azok optimális távolságot világítsanak be, hanem azért is, hogy más közlekedőket ne vakítsunk el. Sokan ugyanis nem tudják, hogy a szennyezett fényszóró felületek esetenként vakító hatást idézhetnek elő.

A gépjárműveket - főleg hosszabb autóút előtt - ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése önmagában nem elég. Hiszen a jól működő és „csíkmentesen” törlő ablaktörlő lapátok, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő egyaránt az őszi közlekedés fontos kellékei.

A megváltozott látási és útviszonyok – különösen esős időben, illetve ködben – más járművezetői magatartást követelnek. Nagyobb követési távolságot kell tartani az ilyenkor igen gyakori utoléréses balesetek, azaz „koccanások” elkerülésére. Általában lassúbb haladás és óvatosabb, körültekintőbb közlekedés szükséges ahhoz, hogy megelőzzük a közlekedési baleseteket. Vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra (lakott területen belül és kívül egyaránt), mindenkor biztosítani kell a gyalogosok elsőbbségét a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken, és fokozott figyelemmel kell lenni a figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

A gyermekek különösen az iskolák környezetében vannak nagyobb veszélynek kitéve. Nem árt tudni, hogy esős-szeles időben a gyalogosok általában kevésbé körültekintőek, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon - mielőbb célhoz szeretnének érni. Ezért esős időben fokozott figyelemmel, a haladási sebesség csökkentésével kell vigyázni a gyalogosokra.

Ha a fenti tanácsokat megfogadva közlekednek, ezzel már sokat tettek a baleset-megelőzés érdekében. Valamennyi közlekedő biztonsága érdekében kérjük, figyeljenek egymásra, legyenek partnerek a közlekedésben és tartsák be a közlekedési szabályokat - kéri a rendőrség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!