Meglátta már az árnyékát

2019.02.24. 08:00

Februárban már több motor is kimerészkedett a garázsából

Még meg sem tudtuk hallgatni a tavaszt előrejelző madarak énekét, és máris felzúgtak a motorok. Hónapok óta el voltak zárva a „vasak” a világtól, a motorozás szerelmesei pedig a két kerék nyújtotta szabadságtól.

Palocsai Jenő, FMH

A védőöltözet mindig elengedhetetlen

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt héten ragyogó napsütéses idő vigasztalta a sötét, szürke és nyirkos világ miatt szomorú szíveket. Lehetett ebben az időben sétálni, ünnepelni a Valentin-nap vitatottan hagyományos ünnepét, de lehetett húzni végre egy kövér gázt is a sózástól világosszürke utakon.

A tavaszi motorozást mindig úgy érdemes kezdeni, hogy a fejünkben ott legyen a tudat, hogy hónapok óta nem ültünk nyeregben. A gumik és az aszfalt hideg, így a tapadás sokkal kisebb, mint az utolsó őszi motorozáskor volt. Szóval eleinte ne legyen annyira kövér az a gáz!

Van még további nehézsége a kezdeteknek, ugyanis van olyan autós, aki elfelejtette, hogy vannak a földön kétkerekűek is, amik máshogy mozognak az utakon. Gyakran reagálnak rosszul a volán mögött várakozók a dugóban. Ez megnyilvánulhat abban, hogy megijednek a hirtelen felbukkanó motor hangjától, és váratlan dolgokat művelnek, de abban is, hogy nem adnak elsőbbséget. Persze az is megtörténhet, hogy a sorban állás miatt feszült a sofőr, és direkt ráhúzza a kocsit a motorosra.

A védőöltözet mindig elengedhetetlen
Fotó: Shutterstock

A szélvédett teraszon ülve kellemes a nap melege, de valójában még nincs meleg, tehát a sérülés és a hideg ellen öltözzünk fel rendesen!

Ősszel minden rendben volt, persze, de azért nézzük át tüzetesebben a motort! A minimum, hogy a gumik állapota, lánc feszessége, és a folyadékszintek rendben legyenek. Persze ilyenkor ajándék a hívogató napsütés, így nem adatik sok idő az ellenőrzésre és a motorozásra, de azért szánjunk az ellenőrzésre kicsivel több időt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!