Szponzorált tartalom

2020.10.25. 07:15

Ezeket a tanácsokat érdemes betartani a biztonságos őszi vezetéshez

Az ősz egyre komorabb arcát mutatja meg nekünk, gyakran esik az eső, csúszóssá válnak az utak, vagy éppen a köd és a rossz látási viszonyok nehezítik meg a közlekedést és a mindennapokat is.

A lehullott falevelek - főként vizes úton - komoly veszélyforrást jelentenek

Fotó: shutterstock

A közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási, és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. De melyek azok a szabályok, amelyek betartásával ősszel is biztonságban közlekedhetünk az utakon? Erre a kérdésre Lieber Márti a Székesfehérváron található Lieber Márti Autósiskola alapítója és oktatója segít nekünk megtalálnia a választ, és olyan tanácsokkal látja el az olvasókat, amelyek hozzásegítenek a biztonságos közlekedéshez, és ahhoz hogy valóban mindenki hazatérjen.

A szakember szerint az őszi felkészülést két részre lehet bontani. Egyrészt az autó műszaki állapotára, másrészt a különböző környezeti hatásokra is nagy figyelmet kell fordítani.

Műszaki tényezők

Meg kell vizsgálni a gumiabroncsok állapotát, hiszen az aszfalt már reggelente hideg, így a tapadási tulajdonságok is változnak, könnyebben megcsúszik az autó egy óvatlan, nagyobb fékezésnél. Ellenőrizni kell a levegőnyomást, a szerkezeti állapotot, szükség esetén cserélni kell, vagy kérdéses sérülés esetén szakemberhez kell fordulni. Tartós 7 fok alatt mindenképpen javasolt a téli gumi használata.

Érdemes ellenőriztetni a fékberendezéseket, és a futóművek állapotát is.

Az ablaktörlő lapátok legyenek épek, szakadás mentesek. Ha karcol, vagy csíkokat húz ablaktörléskor, az nehezíti a kilátást. Az ablakmosó folyadék tartálya legyen mindig feltöltve.

Látni és látszani: a szélvédők kívül belül legyenek tiszták. A belső szennyeződések a nap alacsony járása miatt jobban láthatóvá válnak, ezzel is nehezítik a kilátást. A párátlanítás is nagyon fontos, soha ne induljunk útnak párás, vizes ablakokkal. A páramentesítés klímával sokkal gyorsabb és hatékonyabb.

A fényszórók, hátsó lámpák mindig legyenek szennyeződés mentesek. A rendszám legyen jól látható.

Környezeti hatások

Eső: gyakran, kisebb nagyobb mennyiségben fordul elő, a nyugodt, napsütéses nyári napok után szokatlan a csapadék jelenléte. Ne a rádióból értesüljenek róla, hogy esik az eső. Vegyék észre, és megfelelő hozzáállással vegyenek részt a forgalomban. Sokkal nagyobb követési távolság szükséges, sokkal előbb észre kell venni, ha az elöl haladó jármű fékezni kezd. Nehezebb megállni biztonságosan vizes, csúszós úton, főleg az esőzés kezdetén, illetve olyan úton, ahol a lehulló falevelek az esővel rendkívül csúszós elegyet alkothatnak. Esőben a világítás használata mindenképpen javasolt. A nappali menetfénnyel közlekedőknek is felhívnám a figyelmét arra, hogy kapcsolják be a tompított fényszórót, mert hátul nincs világítás, ha csak a nappali menetfényt használják.

Vakító nap: Reggelente és kora este a nap meglehetősen alacsonyan jár, elvakítva a közlekedőket, ez pedig fokozott figyelmet igényel.

Köd: foltokban vagy összefüggő ködtakaróval egyaránt találkozhatunk ebben az időszakban, javasolt szintén a fokozott óvatosság és a mérsékelt sebesség megválasztása a látótávolság függvényében. Különösen az úttest szélén gyalogosan vagy kerékpárral közlekedőkre kell figyelni, mert sajnos sokszor találkozhatunk velük kivilágítatlanul vagy láthatósági mellény nélkül. Ilyenkor célszerű nagyobb távolságot tartani az úttest szélétől.

Ezen tanácsok betartásával saját magunk és mások testi épségét is megóvhatjuk, hiszen ne feledjük: Mindenkit hazavárnak!

Az autósiskola elérhetőségei:

Telefonszám: 06 20 3133 466

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!