Gyermekkori álmok, hófehérben

2019.09.13. 20:00

Ezek a gárdonyi kukáskocsik 1200 háztartás heti szeméttermelését is könnyedén elbírják

Nemrég egy frissen átadott telephelyen jártunk, ahová kiköltözött a város  hulladékgazdálkodási cége. Nagy ünnep volt mindenki számára és még nagyobb fejlődés a település életében, hogy az eddig belterületi, konkrétan belvárosi telephely megszűnik, és helyette a város peremén magasodik az új és modern létesítmény. A város és a cég vezetése mellett Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos is beszédet mondott az ünnepélyes megnyitón. Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke is örömmel üdvözölte, hogy ilyen szépen és határidőre elkészült a telephely, és rajta a zuhanyzókkal, öltözőkkel kiegészített, hatalmas hangárépület.

Palocsai Jenő

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Hogy hogyan jön ez a gazdasági vagy politikai hír ide, a Lóerőbe? A hosszú beszédek után, mikor a hat automata kapu felkúszott a fűtőelemekkel tagolt plafonra, feltárult a hatalmas terület és benne a három vadonatúj Renault kukásautó. A politikus is épp olyan kíváncsi ember, mint bárki más, így a miniszterelnöki biztos és a megyei közgyűlési elnök nem sokat teketóriázott. Miközben a két szélső kocsi már hangos csipogással tolatott ki, ők bepattantak a középső autó fülkéjébe és boldogan álltak ki vele a hangárból. Sőt, tettek egy tiszteletkört is a telephely frissen lerakott térkövén és amíg ők boldogan autóztak, mi megkérdeztük Barna Ferencet, a Velencei-tavi Hulladékgazdálkodási Kft. műszaki vezetőjét, hogy mit is tudnak ezek a masinák?

A három új kukáskocsiban 18 számítógép dolgozik egyszerre

Beszámolójából kiderült, hogy egy ilyen francia csoda 14 tonna szemetet képes elvinni és 18 számítógép van benne, amelyeknek az a feladatuk, hogy a rendszereket vezéreljék, illetve ellenőrizzék. Remek példa erre a futómű-beállítási rendszer, amelyet az autó a terheléstől és az útviszonyoktól függően állít be, saját magának, külön figyelve a kerekekre ható hajtást, illetve a fékezőerőt. Tud a kocsi emelni kézi kukát éppúgy, mint 1100 literes konténert. A hátsó részén külön kamerarendszer van, amely még hangot is rögzít, így a sofőr élőben látja és hallja, hogy mi is történik hátul. Ha bármi gond adódik az ürítés során, csak szólnak, és a pilóta le tudja állítani a rendszereket. Naponta tömörítve összesen 80 köbméter hulladék mozgatható meg a kocsikkal, ami megközelítőleg egy 1200 ingatlanos település heti hulladéktermelése. A háromtengelyes hófehér merevítőbordás „téglák” felirat nélkül járnak, és a vállalat dolgozói igyekeznek mindig hófehéren tartani őket. Erről egy nagy teljesítményű, dízel meghajtású mosóberendezés gondoskodik. Nem csak kívül lesznek tiszták a szorgos kezek által az autók, hanem belül is. A nagynyomásúból származó vizet, valamint a hulladéktér, illetve a beöntőnyílás alatti teknő fenekén összegyűlő szennyeződéseket külön csapokon lehet leengedni.

Ezen a monitoron a gépkocsivezető mindent lát
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az is új műszaki megoldás az autón, ahogyan védi az ürítéssel megbízott munkatársakat. Ha az a rács, amin állnak, le van hajtva és nyomást gyakorol rá a dolgozó testtömege, akkor nem lehet tolatni az autóval. Ha a sofőr mégis megpróbálná, akkor letilt a rendszer, és tíz másodpercig újra sem lehet indítani a kocsit, mert a biztonsági berendezés szétkapcsolja a hajtást. Ennyi idő elegendő arra, hogy a sofőr körbejárja az autót, ellenőrizve, hogy minden rendben van-e?

A Röncsik vadonatújak, 30 km sem volt bennük, amikor a telephelyre kerültek. Azonnal szolgálatba is álltak, végig a Velencei-tó partján, így aki ott lakik vagy arra jár, az láthatja az utakon ezeket a 380 lóerős, hófehér csodamasinákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!