Nem szabad félvállról venni

2020.02.13. 13:30

A szeles idő miatt jelentős károk keletkezhetnek a járművekben

Viharos erejű széllökések kiszámíthatatlan áradatával, nyarat idéző, cikázó villámok miatti mennydörgések sorozatával kényeztet minket az idei tél, komoly károkat okozva a közlekedésben.

Palocsai Jenő

Ha vezetés közben ér minket a jégeső, akkor mihamarabb keressünk fedett helyet, ahol az autónkkal együtt mi is biztonságban lehetünk

Fotó: Shutterstock

A döngető szél néha az autóknál is nagyobb sebességgel ront rá házra, emberre, kocsira. Az ingatlanok esetében van két lehetőség is. Az egyik a veszélyes fák kurtítása, kivágása, a másik a lakásbiztosítás.

Az autók azonban nagyobb veszélyben vannak, mert az útjukat szegélyező, letörni kész ágak szándéka kiszámíthatatlan. Ha egy ág sem törik le elé és egy fa sem dől ki, akkor sem vagyunk biztonságban. Újra meg újra megtörténik, hogy ponyvás teherautók és utánfutók emelkednek a magasba egyik pillanatról a másikra és dőlnek oldalra, vagy egész egyszerűen elhagyják az útpályát.

Az előttünk haladó autó kerekei alól is bukkanhatnak elő akár egészen komoly ágak, amelyek rongálhatják, vagy tönkre is tehetik a kocsinkat, vagy ha félrekapjuk a kormányt, akkor akár az árokba is zuhanhatunk.

Nagyobb követési távolság valamennyi esetben jól jöhet, ebben az esetben ugyanis több időnk marad jól reagálni.

Előzés közben sem szabad félvállról venni a légmozgásokat, ugyanis a minket akadályozó kamionok mögött haladva néha nem is sejtjük, mi vár ránk, egészen addig, amíg ki nem hajtunk a védett helyről, a nagy autó szélárnyékából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!