Lóerő

2017.03.09. 14:30

A kocsi kocsit is bemutatják - Magyarok a világ járműgyártásban, ötödik alkalommal

Március 24-e és 26-a között 12. alkalommal rendezik meg a az AutoMobik és Tuning Show-t és a Hungexpo G pavilonjában 5. alkalommal a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítást.

Fejér Megyei Hírlap

A hazai járműgyártás minden mérföldkövét felidéző tárlat látványosan mutatja be mindazokat a járműveket és eszközöket, melyeket magyar származású feltalálók, formatervezők és mérnökök adtak a világ mobilitásának.

A szervezők szerint a több száz éves múltat és jelenkori autóipari nóvumokat felvonultató kiállítás kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy átfogó ismereteket szerezzünk az autózás gyökereiről és folyamatos fejlődéséről, illetve a látogatók személyesen is találkozhatnak a március 24-én 13 órakor kezdődő elő show-ba meghívott vendégekkel.

A kocsi kocsit, mindennek az "ősét" is bemutatják a kiállításon

A színpadi műsorban látható lesz a kocsi kocsi, mint mindennek a kezdete, és ott lesznek a kocsi hagyományőrző egyesület tagjai, akik életben tartják ez a szép hagyományt. Annak idején a kocsi mesterek találták fel a forduló első tengelyt, azt megelőzően a szekérnek fix tengelye volt. A harmadik ló bekötésének lehetőségét is ők fejlesztették ki, valamint a rossz utakra való tekintettel bőrből lengéscsillapítót készítettek az utasszekrény alá.

Az élő show további látnivalói közé tartozik a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Traktor múzeumából származó Fordson-traktor, amit Henry Ford és Galamb József együtt tervezett. És várhatóan a kiállításra érkezik a kecskeméti Mercedes gyár tanműhelyében, a tanulók által megálmodott és megépített egyedi Mercedes-Benz CLA cabrio, valamint egy CLA Shooting Brake-ből készült pick-up.

A Szentgotthárdon gyártott Opel-motor szintén látható

A szakemberek remélik, hogy a kiállított járművek és a mögöttük álló személyek kellő motivációt adnak a fiatal generációnak arra, hogy az autóiparban képzeljék el jövőjüket. A vásárváros 1000 négyzetméterén megtekinthető kiállítás egyik fontos célja tehát, hogy megszólítsa a fiatalokat, vonzóvá tegye számukra az autóipari képzéseket.

Várhatóan az esemény díszvendégei között lesz a dízelpápaként ismert Anisits Ferenc, a Bugatti Veyron motorjának tervezője, Hanula Barna és Stefan Lengyel professzor, aki világcégek tanácsadója, rangos egyetemek vendégprofesszora és több mint 30 dizájn díjat elnyert munkásságáról is ismert - jelentette be Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, az esemény ötletgazdája.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!