Fontos a lejáró okmányok megújítása

2022.05.26. 11:30

A balesetmentes közlekedés alapfeltétele a kifogástalan műszaki állapotú jármű

Újabb fontos dátum közeleg az autótulajdonosok életében. A kormányrendelet szerint 2020.03.11. és 2022. 05.31. között lejáró okmányok 2022.06.30.-ig érvényesek.

Hajdú Marianna

A lejáró műszakik miatt már most érezhetően megnövekedett a forgalom a vizsgahelyeken, a helyzet pedig tovább fokozódik. Ugyanez elmondható, ami a növekedést illeti, az árakra is: ebben már benne van az előzetes átvizsgálás díja is

Forrás: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

A Magyarországon forgalomban lévő személygépkocsikat érintő mentesség hamarosan lejár, ami alapból is csak Magyarországon volt hatályos. Az időközben érvényességét vesztett forgalmi engedéllyel rendelkező járműveket csak idehaza lehetett, illetve lehet használni a megadott határidőig. 

Nagyjából előre lehet következtetni, hogy az elkövetkező hetekben milyen roham éri majd a vizsgabázisokat. Több százezer járműről van szó. Nem szabad elfelejteni, hogy a mentesség végétől, hivatalosan csak az okmányirodákban kiváltható útvonalengedéllyel közlekedhet, ami három napig érvényes és csak az engedélyben szereplő útvonalon és állomások között közlekedhet vele. Ennek elmulasztása esetén az esetlegesen igazoltató hatóság a lejárt műszaki engedély miatt, azt elveheti, az autót kivonják a forgalomból és még summás büntetés is kinéz. Ha nincs érvényes műszaki vizsga, vagy annak hiányában útvonalengedély, az utolsó lehetőségként az autószállító jöhet szóba, ami lássuk be, nem olcsó mulatság, a távolság miatt súlyos összegbe kerülhet.

A mentesség ideje alatt elodázott forgalmi vizsgák mellé még számba kell venni azokat a gépjármű tulajdonosokat is, akiknek ezekben a hetekben jár le az érvényes forgalmi engedély a járműveken. Az új autók esetén 4 év, használt autók esetén az első használattól vett 3 év, ezt követően 2 év. A könnyű pótkocsik és utánfutók esetében megegyezik a szabályozás a személygépkocsikéval.

Amire szükség van a műszaki vizsga során, természetesen a gépjármű forgalmi engedélye, személyi igazolvány, lakcímkártya, érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, ami ugyan nem kötelező, de erősen javasolt. Amennyiben más nevében járunk el, fontos gondoskodni a meghatalmazásról is.

A lejárt idejű okmányok több 10 ezer gépjárművet érintenek, a vizsgaállomásokon– mivel csak korlátozott darabszámban tudják elvállalni a vizsgáztatást – hosszú várakozási idővel kell számolnunk.

Azon gépjármű tulajdonosoknak, akiknek az elkövetkező hetekben fog lejárni a járművük okmánya, azoknak a lejárati dátumot megelőző 30 napban bármikor elvégezhető a vizsga, az új érvényesség kezdő dátuma nem a vizsga időpontja, hanem a lejárati dátum lesz.

A gépjármű hibáit is rangsorolni kell, kisebb hiba nem befolyásolja a vizsga sikerességét, veszélyes hiba esetén már nem használható a továbbiakban. Komoly hiba esetén a forgalmi engedély érvényességét a hatóság két hónappal hosszabbítja meg.

Azok, akik használt autót szeretnének behozni külföldről, annak 2022. május 20-tól az eladó országában, a műszaki vizsgálatok igazolásáról kiállított műszaki vizsgálati bizonyítványra is szükségük lesz.

Az autók időszakos műszaki vizsgájának hatósági ára is megnövekedett. Átlagosan 30-40 ezer forintot kérnek az ellenőrzésért. Ebben az összegben előzetes átvizsgálás is szerepel, amelyet azért vezettek be, hogy a járműről még a közlekedési hatóság által felügyelt vizsgálatok előtt derüljön ki, ha nem forgalomképes, és ne a vizsga közben, hogy gond van. A tulajdonosnak legyen lehetősége időben elhárítani a hibákat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!