Lóerő

2022.02.12. 16:00

Felejtsük el a leharcolt akkumulátorokat!

Az autó lelke a motor, ezért mindig meg kell adni számára az előírt gondoskodást, ám a jól karbantartott motoregység sem indul be egy jól működő akkumulátor nélkül. Így érdemes rá kellően odafigyelni és szükség esetén cserélni.

Kecskés Zoltán

Érdemes időnként ráméretnünk az akkumulátorra, nehogy ráfázzunk!

Forrás: Frank Yvette

Kétségtelen, hogy az akksi egy igen érzékeny pontja a kocsinak, főleg, ha röpködnek a mínuszok. Ne dőljünk be az időjárásnak, és főleg ne dőljünk hátra, semmi nem az, aminek látszik! Hiába süt most hét ágra a nap, a meteorológusok szerint hétvégére jön a hidegfront, és újra előjöhet az akkumulátor problémája. Higgyenek nekem, tapasztalatból mondom, hiszen egy esetleges felülvizsgálattal, én is elkerülhettem volna, hogy rabként tengődjek a P+R par­kolóban. 

Bár korábban egy autószerelő felhívta rá a figyelmemet, hogy egy újonnan beszerelt akksi is olyan 5-6 évet bír, és utána bizony csorbulhat a működése, én a nagy rohanásban nem figyeltem az előjelekre, pedig „tünetek” bőven akadtak: a januári hidegek beköszöntével nehezebben indult, olykor a garázsban is, majd ahogy melegebbre fordult az idő, ismét hibátlanul pörgette a motort, én pedig elhessegettem a problémát. Majd jött egy újabb hidegebb éjszaka – ráadásul a csillagos ég alatt –, ami kifogott rajtam, a karma utolért. Ekkor elkezdtek a fülembe csengeni a szakember mondatai: „Már a legapróbb jelekre figyelj oda, mert könnyen ráfázhatsz!” Ez meg is történt… Szerencsére a parkolóban egy arra tévedt autós segített, bebikáztuk. Mint megtudtam, ő is konyít valamelyest a masinákhoz, korábban szerelőként dolgozott, így volt nála bikakábel, ami megmentette a napomat. Elmesélte, hogy a téli hidegben, –10 fok alatt, akár 75 százalékra is visszaeshet az akkumulátor teljesítménye, ami már elég lehet ahhoz, hogy egy élete delén túl járó áramforrás már képtelen legyen elindítani a motort. Örökre eszembe véstem a megmentőm mondatait. 

Nekem mázlim volt, de nem mindenki szerencsés, így tanácsként annyit mondhatok: okosabb dolog odafigyelni az autó akkumulátorának állapotára, és esetleg azt cserélni, amikor szükséges, mint leharcolt akksival és bikakábellel útra kelni télen, vagy akár kellemesebb időben, mert akkor is beüthet a krach. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!