Téli vezetési tippek

2022.01.28. 13:16

Járművezetők, ezekre ügyeljenek!

Habár már olvadozni látszik az utolsó hópehely is, azért nem árt figyelni a járművezetőknek, ugyanis az időjárási előrejelzések szerint lesz még idén hó. Éppen ezért megkerestük a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy érdeklődjünk, mikre érdemes ügyelni a hóesések és hófúvások közepette a lefagyott, csúszós utakon.

Déri Brenda

A kép illusztráció

Forrás: Pexels

A rendőrség kommunikációs osztálya szerencsére örömteli hírekről tudott beszámolni a néhány nappal ezelőtti havazás tekintetében, megyénket illetően nem történt közúti baleset az időjárási körülmények miatt. Azt azonban hozzátették, hogy a balesetek bekövetkezésében elsődleges okok között szerepelnek a járművezetői hibák. Ezek közül is a két leggyakrabban előforduló ok a jármű sebességének nem megfelelő alkalmazása és az elsőbbség meg nem adása.

 

Érdeklődtünk továbbá afelől, hogy a téli időszakban hogyan tudnak a járművezetők még inkább körültekintőbben és óvatosabban vezetni. A hatóságok azt tanácsolják, hogy ködben, csapadékos időben kiemelten ügyeljenek a vezetők a helyes világításhasználatra. Rossz látási viszonyok között a nappali menetfény sok esetben kevésnek bizonyul a jó látáshoz és a láthatósághoz. Csúszós úton a gépjárművezetőknek észben kell tartania, hogy mind a megállás, mind pedig a kanyarodás komoly koncentrációt igényel, akár még az egyenes haladáshoz is nagyobb óvatosság szükséges. Amennyiben az autó fara elkezd oldalra enyhén kitörni, finom ellenirányú kormánymozdulattal kell korrigálni. Téli úton a vezetők kerüljék az előzést, és elővigyázatosan, lassítva végezzék a kikerülést, ne a száraz úton megszokott rutinsebességgel. Csúszós útszakaszokhoz közelítve minden esetben célszerű lassítani. Ha az autó netán megcsúszna, semmiképp sem a satufék a megoldás. Érdemesebb nagyobb követési távolságot tartani, hogy legyen elegendő idő reagálni a kialakult helyzetre. Üresben lehetőleg ne guruljanak, használjanak motorféket, ugyanis ezzel lassítva kisebb eséllyel fog a kerék blokkolni. Fontos még, hogy kéziváltós autóban mihamarabb váltsunk fel, így a keréknek kisebb esélye lesz az elkaparásra. Az automata váltó esetében pedig a váltót helyezzük téli állásba. Egy szó, mind száz: vigyázat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!