Viharvert, de szeretik

2022.01.07. 16:30

A Zetor szó még ma is ugyanazt jelenti, mintha azt mondanánk: traktor

Élő Géza portája tele van traktorokkal: Zetorok és Dutrák várják felújításukat, újjászületésüket, vagy éppen a következő feladatot. Géza jelenleg egy ötvenhat éves Zetoron dolgozik éppen nagy szeretettel.

Tihanyi Tamás

Élő Géza szívesen viszi el a község rendezvényeire traktorjait, a gyerekek legnagyobb örömére

Forrás: Tihanyi Tamás

Mióta használja ezt a járművet?  

– Ez a Super Zetor traktor eredetileg a környei állami gazdaságé volt, onnan került előbb Sörédre, majd immár harminc esztendeje hozzám – idézte fel a hasznos négykerekű szerkezet patinás múltját Élő Géza. – A kilencvenes évek elején hetvenezer forintért vásároltam meg „beállt” főtengellyel. Akkor fel lett újítva a motor, aztán harminc év szolgálat után szorult most egy újabb nagyjavításra, mert a motor blokkja megrepedt. Három évtizeden keresztül a családban, a baráti körben használtam, nagyon nagy segítségnek bizonyult például a házfelújítás során is. Lényegében időutazás történik, amikor megfogom egy ilyen régi járműnek a kormányát, mert szinte visszarepülők a múltba. Tudom, hogy nagyapáink, apáink is ilyenekkel dolgoztak és ez nagy tisztelettel tölt el. És elismeréssel adózok nekik, hogy tudtak vele dolgozni…  

Mert talán ez nem is volt annyira egyszerű?  

– A jelenlegi korszerű autókhoz, teherautókhoz és traktorokhoz képest viszonylag gyenge a teljesítménye, hiszen ötven lóerős a gép három tonna önsúllyal, és még elhúznak vele ekét, nagypótkocsit, bármit. Így persze, hogy nem tűnik jelentősnek a teljesítménye, szerintem sokkal inkább szállításra való, mint komolyabb földmunkákra. Habár traktornak készült, nem sokfelé van elosztva a váltója, hiszen négysebességes, plusz a terep fokozat. Tény, hogy lehetett volna erősebb is, ezt mondom harminc éves tapasztalat után.  

Hol készült ez a traktor?  

– A csehszlovákiai Brno-ban, ahol 1967-ig gyártották ezt a típust. Ez a Super Zetor, ami nálam van, hatvanhatos születésű, azaz idén lesz ötvenhat éves. A Zetor volt az első traktormárka, amelyen a járművek vezetőfülkéjéhez biztonsági védőkeretet használtak. A hetvenes-nyolcvanas években a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok első számú kiszolgáló járművének bizonyult, ezért aztán a hétköznapi beszédben gyakran köznévként használták Magyarországon is a „zetor” szót. Mint ahogyan a Dutrákat gyártó Vörös Csillag Traktorgyár nevéből is „Vöcsi” lett a mindennapok során. Ezután következtek a panoráma ablakos Zetor 5611-esek. A gyár és a termék tervezését 1946-ban kezdték el, majd a sorozatgyártás rögtön a háború után, 1946-ban kezdődött meg. Nagyon korszerű, modern üzemnek számított mindig, szalag rendszerű gyártósorral dolgoztak. Modernebb gyárat építettek, mint ahol a Dutrákat szerelték össze. A Dutra egykori főmérnöke, Jankó Béla egyébként a szomszédunkban lakott, és ő elmondta, hogy amikor ellátogattak a Vörös Csillag Traktorgyárból az akkori Csehszlovákiába, csak ámultak azon a szalagrendszeren, ami akkor már a Zetorok gyártásához ki volt alakítva. A csehek így sokkal nagyobb darabszámot tudtak elérni.

Az öreg Zetor motorja 4160 köbcentis és 50 lóerős

Forrás: Tihanyi Tamás

Ha elkészül, még munkára fogja ezt a járművet?  

– Hogyne, természetesen. A külsejéhez most nem nyúlok, jelenleg a motor fő alkatrészeinek a felújítása folyik. Jó alkatrészeket kap majd, s aztán mindennapi használatba megy vissza, mint ahogyan dolgozott egyfolytában eddig is, azért ilyen viharvert szegény. El van már rohadva a sárvédő, ez igaz, idővel majd az is fel lesz újítva csakúgy, mint a karosszéria és a fülke többi része. Egyébként egy másik, ugyanilyen típusú Zetort is elkezdtem már felújítani, az Mórról került hozzám. Mint ahogyan ugyancsak újjászületésére vár egy „nagy” Dutra az udvar túlsó végében.  

Mit jósol, vajon mennyi ideig tud még vele dolgozni?  

– Ezzel? Szerintem az örökkévalóságig. Mi már nem leszünk ezen a földön régen, amikor ez a traktor még javában működik fog. Brutális erős alkatrészei vannak, hibátlanok a fogaskerekek a mai napig. Ez a traktor szerintem csak úgy megy tönkre végleg, ha összetörik, elhanyagolják, vagy például olaj nélkül járatják. Megtörtént ilyen a régi termelőszövetkezetekben, aztán leadták ócskavasként, mert kaptak egy másik, új traktort.  

Mit tud ez a Super Zetor?  

– A motorja 4160 köbcentis, és mint mondtam, ötven lóerős. Már közvetlen befecskendezésesnek gyártották, ami igen korszerű megoldásnak számított akkoriban, amikor elkészült. Egy kicsit gyengének tűnik a teljesítményének a leadása, de azért még elhúzza a pótkocsit, és gyökerestől kihúzza a fákat... Ez van, ezzel élünk és dolgozunk, és még remélem, hogy nagyon sokáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!