Frissen Fejérből

2021.10.09. 20:00

Erő és minőség egy magyar gépezetben, a Dutrában

Gyönyörű traktorokat épít Élő Géza, aki a minap a vértesacsai falunapra is elvitte az egyik járművét.

Tihanyi Tamás

A „kis Dutra” volt a gyerekek kedvence a szombati rendezvényen

Fotó: Tihanyi Tamás

– Már gyermekkoromban érdekeltek a régi traktorok, mozdonyok – emlékezett Élő Géza. – Édesapám a vasútnál kazánkovács volt, világéletében mozdonyokat és vagonokat javított. A termelőszövetkezet mellett laktunk, és amikor nézegettem a régi gépeket, megfogadtam, egyszer nekem is lesz olyan. Harminc éve került hozzám az első traktor, egy Super Zetor, felújítottam, azóta hiba nélkül használom.

Géza 1994-ben átköltözött a Fő utcáról a Vörösmarty utcába, a templom mellé. Összeismerkedett a református tiszteletessel, Jankó Bélával, aki egykor mérnökember, a Dutra egyik tervező atyja volt. Tőle sok fényképet, leírást kapott, történetet hallott.

– A látókörömbe 2008-ban került először egy nagy Dutra. Elmentem megnézni, de rossz állapotban volt, és sokba is került. Nem tudtam megvenni, gondoltam, majd veszek olcsóbban egy jobbat máshol, de rá kellett jönnöm, hogy olcsó Dutra már nincs. Kiderült, hogy a keletnémetek visszahordták őket, mert felébredt bennük a nosztalgia, ráadásul több pénzük is van ilyesmire. Eltelt öt-hat év, mire nagy szerencsével sikerült elfogadható áron megvennem ugyanazt a járművet, egy 1971-es Dutra D4K-B típust. Dízel traktor, négykerék-meghajtású, hathengeres motorral szerelve. Aztán jött egy Dutra 3500 Frak, ez a rövidítés azt jelenti: forgó rakodós. Folyamatban van a felújítása.

A „kis Dutra” volt a gyerekek kedvence a szombati rendezvényen
Fotó: Tihanyi Tamás

Az elmúlt hétvégén egy Dutra UE-28-as állt az iskola udvarán a gyerekek nagy örömére.

– Esztergomból került hozzám üzemképesen, volt egy-két hónap műszakija, de eléggé el volt használva, ezért teljes körű felújításon esett át. Szétszedtem, két és félévi munkával, a szabadidőmben tettem rendbe, mert két munkahelyen dolgozom. A Dutrák teljesen a szocializmus termékei, 1958-tól 1975-ig gyártottuk a Vörös Csillag Traktorgyárban. Az UE-28-as a kis Dutra, 28 lóerős, kéthengeres motorral szerelve, de van 60 és 90 lóerős változat is. A maga korában kivívta a megbecsülést, amelyik téesznek Dutrája volt, gazdagnak számított, mert drágán adták, nem lehetett olcsón gyártani, mert sok volt benne az öntvény. A négykerékhajtású, 90 lóerős Dutra bármilyen más 90 vagy 120 lóerős traktorral összeakasztva erősebb, elhúzza a másikat. Első tengelyét 3100 kiló, a hátsót 2000 kiló nyomja, és amikor a Dutra elkezd erőlködni, ez kiegyenlítődik, s a négy kerék akkorát fog, mint egy lánctalpas traktor.

Aztán a sikertörténetnek a Dutra esetében is vége szakadt a hetvenes évek közepén. Nem kellett a KGST-nek, mint ahogyan a Pannónia, vagy később a Csepel sem. Nekünk a buszgyártást osztották. Ráadásul a szovjetek olcsóbban tudtak nagy mennyiségben traktort gyártani, s elárasztották a piacot az olcsó MTZ traktorok.

– Tehát íróasztal mellett politikai döntést hoztak, erre Béla bácsi 1972-ben úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy az kimozdult a tokjából. Egy kísérleti céghez ment dolgozni, majd lelkész lett, a fiamat is ő keresztelte.

Hallottam, hogy járt nála valaki, aki minden pénzt megad, csak mondjon egy összeget…

– Így volt. Nagyon rendes ember, itt a közelben vannak a földjei. Megállt a modern traktorjával és azt mondta, nem fog alkudni. De a pénz nem minden, nem boldogít. Egy Dutra olyan, mint a saját gyermekem, mire összeszedtem az összes alkatrészt hozzá, azzá vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!