Hosszú évek óta örök dilemma

2021.01.02. 10:00

Dízeles vagy benzines autót válasszunk?

Dízel vagy benzin? Örök kérdés az autósok körében, ami még manapság is aktuális. Körbejártuk a témát, vajon a rendszerváltás után három évtizeddel merre billenhet a mérleg nyelve?

Káldor András

Sokan, akik dízelt vettek korábban, csak az alacsony fogyasztást nézték, de a korosodó és így érthetően szervizelni, karbantartani szükséges motor szervizköltségeit már nem

Fotó: Shutterstock

Két-három évtizeddel ezelőtt a dolgot egyszerűbb volt eldönteni. A gázolaj olcsó volt, a motor kevesebbet fogyasztott, más lapra tartozik, hogy a dízel gépkocsi kevésbé volt dinamikus, egyáltalában nem gyorsult annyira, mint benzines riválisa, ám sokkal jobban füstölt, ráadásul nagyságrendekkel hangosabb volt.

E sorok írójának például örök életre elment a kedve cirka harminc éve a dízelektől. Talán nem véletlen, mert nagy divat volt, a „kor szellemének” megfelelő „szőkített” olaj, és bele is szaladt egy Fiat Unóval, amely aztán teljesen hazavágta a járgány motorját.

Akkoriban ez nagy üzlet volt, a gázolajnak lényegesen kedvezőbb ára volt, és sokan meg is tollasodtak ebből, de mostanra már úgy tűnik, ennek az iparágnak befellegzett.

Az évek teltek, és mára a helyzet jelentősen megváltozott. A dízel üzemanyag és a benzin ára között minimális a különbség, sőt a dízel valamivel még drágább is. A dízel gépkocsi pedig szinte ugyanúgy gyorsul, és mostanra nem is füstöl. A fogyasztása ugyan valamivel még alacsonyabb, de a fenntartási költségei hosszabb távon lényegesen magasabbak lehetnek, mint a benzines autókénak.

Németországban a gépkocsik nagyjából fele gázolajjal működik, Magyarország nem volt, és úgy tűnik, hogy már nem is lesz dízelautó-nagyhatalom. Erre utoljára akkor volt némi esélyünk, amikor a válságot követő években az új és az import használt autók piacán is rengetegen választották a takarékosabb dízeleket. Mivel nálunk nincsenek akkora távolságok, és egyébként is kevesebben ingáznak naponta több száz kilométert, így sokan nem értették, miért volt pár éve nagy a dízelőrület. A megoldás egyszerű: mindenki spórolni akart a tankoláson. Egy adott típus dízelverziójának fogyasztása ugyanis akár a harmadával is kevesebb lehet, mint a benzinesé. Ez pedig a magyar autósok számára igencsak vonzó volt. Igaz, ehhez nem az átlagautós évi tízezer kilométeres futásteljesítménye számít mérvadónak, hanem ennek többszöröse.

Sokan, akik dízelt vettek korábban, csak az alacsony fogyasztást nézték, de a korosodó és így érthetően szervizelni, karbantartani szükséges motor szervizköltségeit már nem
Fotó: Shutterstock

A dízelmotor lényege, hogy nincs gyújtógyertya benne, nem üzemanyaggal kevert levegőt szív be, mint a benzinmotor, hanem a tiszta levegőt sűríti össze. A sűrítés lényegesen nagyobb, mint a benzinmotoroknál. A nagy nyomáson a levegő felmelegszik. Ebbe a forró levegőbe egy úgynevezett adagolószivattyú dízel üzemanyagot – gázolaj – fecskendez be. Így az üzemanyag a magas hőmérsékleten gyújtógyertya nélkül is begyullad, és elég – mondta Viszugyel Tibor autószerelő-mester, aki avatott szakértője a problémának.

A modern motorokban a teljesítmény, a hatékonyság és a környezetbarátság növeléséért felelős technológiák az eredeti konstrukciók közötti különbséget egyre inkább elmossák. A dízel még kevesebbet fogyaszt, és valamivel kisebb teljesítményt biztosít, de az alkatrészek és a javítás költségei drágábbak. Így hosszabb távon az autók fenntartási költségei általában egyformák. A magyar autósok zöme épp azért lett dízelpárti a kilencvenes években, mert kevesebb pénzük volt, viszont arra sokan nem gondoltak, mivel is jár egy dízelautó az alacsony fogyasztáson túl.

– Mindig az a kérdés, hogy milyen évjáratú az autó, illetve miben gondolkozunk? Annak, aki éppen most akar venni, gépkocsivásárláson töri a fejét, nem ajánlom a benzines autókat. Sajnos ezeket a gépkocsikat túlbonyolították, annyira nem sikerült a konstruktőröknek jó motorokat gyártani, hogy most inkább a dízelek mellett tenném le a voksot. A közvetlen befecskendezéses injektoros motorok semmilyen szempontból nem váltották be azt a reményt, amit fűztek hozzájuk. Ezek nagyon instabil, és nem igazán jó motorok, és ez gyakorlatilag minden típusra érvényes. Maga a rendszer nem tökéletes, a nitrogén-oxid-csapdával, -szűrővel, amelyekkel fel vannak szerelve ezek az autók, hogy benzint fecskendezzenek be magas nyomáson az égéstérbe, szinte mindegyiknél olyan mellékhatásokkal jár, amik magukkal hozzák a motor meghibásod ását. Egyedül a Mazda fejlesztett a közelmúltban egy XN elnevezésű motort, amely közvetlen befecskendezésű, illetve a szívócsőben is fecskendez be, megvan az, hogy milyen fordulattal dolgozik, úgyhogy ez az egyetlenegy olyan fejlesztésű motor a benzinesek közül, amelyre mindenki azt mondja, hogy tényleg rendben van. Igen ám, de nincs annyi ideje még forgalomban, hogy mindez teljes mértékben alá legyen támasztva. Szakmailag és elméleti síkon tudna működni, egyelőre kérdés, hogy mit igazol majd a jövő vele kapcsolatban – hangsúlyozta a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!