A tél közeledtével nagyobb hangsúlyt kell fektetni

2020.11.08. 07:20

Mindent ellenőrizni kell az autóban, ami folyadék

Egyre közelebb érezzük Tél tábornok dermesztő leheletét, és még mielőtt az a szélvédőre vagy a motorháztető alatt búvó tartályok oldalára fagyna, tegyünk meg mindent a védekezés érdekében.

Palocsai Jenő

Könnyű betölteni az adblue folyadékot azoknál az autóknál, ahol a tanksapka mellett ennek is külön betöltőnyílása van

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

A mai modern autók, típustól, márkától és kiviteltől szinte függetlenül gondozásmentesnek mondhatók. Már nem szokás hengerfejezni az út szélén, vagy gyújtást állítani a gyújtáselosztó elforgatásával a garázs mélyén egy kölcsönkapott stroboszkóppal. Manapság mindent szerelőműhelyek, szakszervizek javítanak, cserélnek és ellenőriznek, de ha egy korán sötétedő őszi délutánon nem tudjuk, mivel lehetne hasznosan elütni az időt, fordítsuk tekintetünket az autóra. A garázs óvó falai között átnézhetjük a folyadékszinteket.

Erre a feladatra koncentráltunk, mikor kifaggattuk Tóth Gábort, egy Móron dolgozó autószerelőt, aki egyben autóvillamossági szerelő is. A szaki elmondta, az első és legfontosabb, bármilyen alapvetőnek és kézenfekvőnek is tűnik elsőre, a szélvédőmosó folyadék szintjének és milyenségének ellen­őrzése. Elméletben mindenki tudja, hogy hol kell betölteni, de mindig csak akkor szembesülünk azzal, hogy kifogyott, amikor használni akarjuk. Most közeleg a hideg, érdemes feltölteni téli szélvédőmosó folyadékkal a tartályt.

A hűtőrendszer feltöltése esetén mindig figyelni kell a megfelelő fagyálló képességre
Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Fontos, mondja Tóth, hogy koncentrátummal töltsük fel, hogy a tartályban található nyári folyadék, illetve desztillált víz ne hígítsa fel túlságosan a télit. Ne a legolcsóbbat vegyük meg, mert sajnos gyakran kiderül az alacsonyabb árú folyadékokról, hogy a mínusz tartományban ráírt, fagyállóságot bizonygató számok csak papíron érvényesek.

Tóth hangsúlyozta: – A hűtőfolyadék szintje legalább ennyire fontos, arról nem is beszélve, hogy manapság ez az anyag már nem csak a hűtőrend­szert védi a fagyástól, hanem számos más funkciót is ellát, például a hűtőkörbe szerelt mozgó alkatrészek kenéséről is a hűtőfolyadék gondoskodik. Ha a tartályban vészesen alacsony a szint, akkor megjelenik az erre figyelmeztető ikon a műszerfalon. A legtöbb tulajdonos ilyenkor önt rá desztillált vizet, de ha gyakran leesik a hűtőfolyadék szintje, akkor az valami komolyabb probléma, műszaki meghibásodás jele is lehet. A lényeg, hogy mindenképpen mérni kell a folyadék töménységét.

A hűtőrendszerekben használt fagyállókat számokkal és színekkel jelölik és ez segíthet akkor, ha pótolni akarjuk a rendszerben dolgozó folyadékot anélkül, hogy a fagyállóképességét 30-35 fok alá hígítanánk. A szerelő szerint azonban nem érdemes sokat töltögetni és pótolni, hanem meg kell szüntetni a problémát, ami miatt elszökik a folyadék és új, pontosan beállított fagy­álló keverékre kell cserélni a régit. Régen meg lehetett ezt csinálni házilag is, ám manapság annyira el vannak burkolva az autók, hogy szinte lehetetlen bontás nélkül hozzáférni a rendszerhez: – Nem javaslom, hogy házilag végezzék el a tulajdonosok a cserét, ugyanis vannak olyan autók, amelyek esetében légteleníteni is kell a rendszert feltöltés közben.

Könnyű betölteni az adblue folyadékot azoknál az autóknál, ahol a tanksapka mellett ennek is külön betöltőnyílása van
Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

A motorolaj is egy fontos folyadék a kocsiban, és legalább annyira létfontosságú, mint a hűtésért felelős anyag. A motorolajokat is tilos keverni egymással, olyannyira, hogy mondjuk két 5W40-s olaj között is lehet vagy három különböző paraméterekkel rendelkező, így csak és kizárólag a dobozon található számra nem szabad hagyatkozni. A különböző olajok egészen máshogy viselkednek, különösen, ha emelkedik a hőmérséklet, ezért kisebb rátöltésekre készülve érdemes az adott olajból többet venni, hogy legyen tartalék.

Valamennyivel újabb technológia részei azok az adalékanyagok, melyek a kipufogórendszerbe épített részecskeszűrő tisztításáért felelnek. Lassan két évtizede jelentek meg a kocsikban, hogy segítsék a korom- és részecskeszűrést. A legelterjedtebb az adblue, de van több, régebben használt anyag is. A legtöbb esetében könnyedén lehet házilag pótolni, ha lecsökkent a szint, ám vannak autótípusok, ahol bontani kell pár elemet, sőt, célszerszám szükségeltetik a cseréhez. Az ilyen adalékkal működő autók mindegyike kijelzi ennek a folyadéknak a hiányát, sőt, azt is, hogy hány kilométert hajlandó még elmenni az autó, az egyre fogyó adalékszinttel.

Ha az előre kijelzett kilométerek elfogynak, az autó már nem tilt le, mint néhány régebbi típus, de a teljesítményből mindenképpen visszavesz, hogy rákényszerítse a tulajdonost a feltöltésre, vagy a szakszerviz felkeresésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!