Lepsény

2016.12.22. 15:25

Díszpolgári címet kapott Pahola Géza

Lepsény - A képviselő-testület díszpolgári címet adományozott Pahola Gézának a település hírnevének öregbítéséért, kiemelkedő munkájának elismeréseként.

V. Varga József

Pahola Géza a Gorsium Áfésznél tanult, mestereinek, mentorainak mondhatja Demján Sándort és Brückner Istvánt. Szakmai körökben vendéglátósként, kereskedőként ismert a neve, csakúgy, mint a vendégek, a vásárlók körében. Polgárdiban jó néhány éve családi vállalkozásba fogott, a kisvárosban élelmiszer-áruházat, pékséget és éttermet, Lepsényben áruházat működtetnek (az éttermet időközben eladták).

Pahola Géza, aki a Magyar Gazdaságért Díjat is megkapta, mesterének tudhatja Demján Sándort Fotó: V. Varga József

- A vevő, a vendég a király", erre tanítottam mindig a gyerekeimet - mondja a mosolygós, 65. évében járó kitüntetett, aki azt is elárulja, a cég stafétabotját már korábban átadta Géza fiának és Judit lányának.

A tradíció tehát folytatódik, ő meg Budapesten turnézik" - kacsint Géza. Hetente ugyanis két alkalommal Pestre jár éjszakánként teherautóval a nagybani piacra, friss áruért. Lepsényhez erős a kötődése, tiszteli, szereti a lepsényi embereket, s az eltelt tíz esztendő alatt - úgy érzi - mindezen kapcsolatok kölcsönössé váltak. Új áruháza a faluközpontban épül, lelkesen újságolja: régi, gorsiumos kollégái is jönnek majd az árufeltöltésben segédkezni.

- Lepsénynél még megvolt - ezt a feliratot jelenítem meg az üzlet előterében - magyarázza. - Egyrészt tisztelegve Nóti Károly klasszikus bohózata előtt, másrészt vesszőparipámra" utalva, hogy itt, a faluban még megvan a jó érzés, a becsület.
Mint mondja, örömmel töltötte el, hogy a képviselő-testület érdemesnek tartotta a díszpolgári címre, köszönettel tartozik érte. Amiben tudja, ezentúl is támogatja, segíti a grémiumot, a civil szervezeteket, az egyesületeket.

Pahola Géza az Év Vállalkozója cím birtokosa és a Magyar Gazdaságért Díj kitüntetettje is. Úgy mondja: az elismerések jelzőkövek az életében. Hitvallása a szakmájára és a mindennapjaira is érvényes: okosan, mértékkel, tisztességgel és alázattal tegyük a dolgunkat. A hátországot, a biztos családi hátteret felesége, Zsóka jelenti, mert hiszen ez a szakma egész embert kíván.

A feltöltődést a család jelenti számára. Három lányunokája, Boglárka (15), Virág (14) és Eszter (13) a mindene. Ha teheti, sétál a Balaton-parton, vagy vitorlázik. Ez utóbbi a gyakorlatban úgy zajlik, hogy a lányok kiviszik a hajót az öbölből, a Papi meg nyugodtan borozgat hátul

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!