Laza

2007.11.20. 03:28

Rákaffantanak a csalira

Fehérvárcsurgó (rk) - Az időjárás miatt kétszer is elmaradt, de szombaton megrendezik a pergető bajnokságot - tudtuk meg. Csónakból és partról lendülnek a míves műcsalik.

Radocsai Kálmán

Ha esik, ha fúj, ezúttal mindenképpen megtartják a pergető bajnokságot - mondta Simon Attila, a harcsa horgászok baráti körének tagja. Szeptemberben már lebonyolítottak egy hasonló megmérettetést a tározón, ám a résztvevők kérésének eleget téve ismét megszervezték. Eddig harminc fő jelezte, hogy benevez a különféle rablóhalak elejtésébe, létszámstop nincs, aki kedvet érez hozzá, szívesen látják. A bérelhető csónakok már elfogytak ugyan, de bárki vízre teheti a sajátját, vagy próbálkozhat partról is. A verseny a soron következő szombaton, reggel fél hétkor kezdődik és fél egyig tart.

A két hónappal ezelőtti bajnokságon a legtöbbet a csukákból fogták, de a közelmúlt fogási eredményei szerint, most inkább számíthatnak a harcsák, illetve a süllők kapására. Az indulók kizárólag műcsalit használhatnak, legutóbb az egyszerű kanálvillantók bizonyítottak, de ezúttal érdemes lesz a mélyre törő wobblerekkel és twiszterekkel operálni. A horgászok bizonyára nagy dilemma előtt állnak, vajon vékony előkére kössék a gumit, amelyet az érzékeny süllők értékelnek, vagy vastag fonott zsinórra erősítsék a testesebb wobblert, villantót, ami a meg-akasztott bajuszosok megtartásánál elengedhetetlen.

A látogatók és a nevezők szombat délután választ kapnak arra, hogy melyik taktika vezetett eredményre...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!