Laza

2006.12.05. 03:28

Nap helyett napágy

Sajnos a nyári barnaság már régen lekopott rólunk, s jó ideig még reményünk sincs arra, hogy élvezhessük a napsugarak simogatását.

Osváth Sarolta

Mivel továbbra is sikk a barna bőr, sokan a műnapozást, azaz a szoláriumot választják. A napágy nem megfelelő használata azonban nagyobb kárt okoz a bőrnek és az egészségnek, mint amennyire vonzóvá tehet valakit.Vannak esetek, amikor eleve ellenjavallt a szolárium, többek között túl fehér bőrűeknek, vörös hajúaknak, szeplősöknek, terheseknek semmiképp sem javallott, mint ahogyan azoknak sem, akik a bőr fényérzékenységét fokozó gyógyszereket szednek, vagy túl sok anyajegy található a bőrükön. A napágy sugárzása sokkal erősebb a napénál, így a segítségével percek alatt lebarnulhatunk, de akár le is éghetünk. A szolárium kiválasztásánál figyelni kell arra, hogy rendszeresen cseréljék a lámpákat és megfeleljen a higiéniás követelmé- nyeknek. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a túlzásba vitt szoláriumozás rendkívül kiszárítja és károsíthatja a bőrt, mivel az UV-sugarak felgyorsítják annak öregedését. A mesterséges nap csökkenti a bőr hidratáltságát és ráncok keletkeznek. Sokan nem veszik észre magukon, hogy a túlzott barnaság kimondottan öregít. Ha el akarjuk kerülni a szolárium hátrányait, heti egy-két alkalomnál többször ne feküdjünk a napágyba. Ne akarjunk már az első alkalommal bronzbarnára sülni, kezdjük öt perccel, amelyet fokozatosan emelhetünk 10, majd 15 percre. A szolárium előnyei közé tartozik, hogy fokozza a D-vitamin termelődését, s enyhíti az ekcéma és a pikkelysömör tüneteit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!