Laza

2012.10.31. 06:03

Mindenszentek vagy Halloween?

Sok magyar népszokás kapcsolódik a Mindenszentek napjához, amikről nem is tudunk. Azonban az amerikai Halloween egyre inkább teret hódít.

feol.hu

Mindenszentek és a magyar népszokások

A mai fiatalok már nem is tudják, hogy a Mindenszentek napjához olyan magyar népszokások tartoztak, mint a bíróválasztás, a tanácsújítás, vagy az új cselédek felfogadásának napja. Sokan már a halottak napja előestéjén kimentek a temetőkbe, hogy gyertyát gyújtsanak halottaikért. Ezen a napon tilos volt dolgozni, mosni, földet művelni, építkezni. Egyes magyar településeken ekkor böjtöltek, más falvakban a szegények számára sütöttek kenyeret, hogy azok könyörögjenek az adományozók halottaiért. A legenda szerint a halottak ilyenkor a hozzátartozók házainál figyelnek, és ha azt látják, hogy élő rokonaik nem adnak a szegényeknek adományt, sírva menekülnek el onnan. Sokan úgy tartják, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírjaikból, ezért a családi lakomán nekik is külön terítettek, és minden szobában lámpát gyújtanak, hogy könnyen eligazodjanak.

Halloween, amerikai módra

Amerikából terjedt el a Halloween, melynek legfőbb jelképe a töklámpás lett. Az ilyenkor használt kivájt belű vigyorgó töklámpás angol neve: Jack O’Lantern. A legenda szerint nevét egy Jack nevű részegről kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be, de ördög egy izzó széndarabot adott neki, amit ő egy tökbe rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét.

Amerikában Halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik "Csokit vagy csínyt!" kiáltással szólítják fel a lakókat. Ilyenkor általában a csokit választják az emberek, és édességgel megrakodva térnek haza a gyerekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!