Laza

2007.06.28. 02:29

Mángold, a tévedés

Székesfehérvár (kn) - Ná- lunk a kertben a mángold egy kósza tévedés. Valamilyen salátát akartunk vetni, de elnéztük a zacskóban a tasakokat, és saláta helyett ezt tettük a földbe.

Kocsis Noémi

Még örültünk is, hogy milyen szépen, gyorsan nő a mi salátánk . Gyönyörű harsányzöld leveleket növesztett magas szárán. Kicsit furcsálltuk, hogy a zacskón szeldelt levelűnek ábrázolt növényünk semmi hasonlatosságot nem mutat amazzal, de legyintettünk: valami csak lesz belőle! Lett is.

A héten szüretelhető magasságot ért el a - most már tudjuk - levélmángold. Íze elkészítve a spenóthoz hasonlít, hallottuk innen is, onnan is. Úgyhogy a hároméves segítségével megtörtént a betakarítás, s már csak egy megfelelő receptet kellett hozzá keresni, miként gombhoz a kabátot. Így leltünk az eredetileg spenóttal készítendő krémes makarónira.

40 deka mirelit spenót helyett ugyanennyi friss mángoldot használunk. Megmossuk, apróra szeljük. Három deka vajban igen pici vízzel pároljuk, közben sózzuk, borsot tekerünk rá. Egy nagyobb gerezd fokhagymát apróra rászórva puhára pároljuk. Közben makarónit, vagy spagettit kifőzünk. Tíz deka húsos szalonnát felaprózunk, teflonban kisütünk, a szírból kivesszük, helyére egy kétdecis főzőtejszínt öntünk, bele egy kávéskanál pirospaprikát keverünk. Kis lángon besűrítjük, sózzuk, s belekeverve két tojássárgáját tovább sűrítjük. Folyamatosan kavargassuk, mert nem lesz gusztusos, ha rántottaszerűen összeáll!

Egy marék megvagdalt snidlinget (netán petrezselymet) teszünk a mártásba és a szalonnakockákat. A tésztára öntjük, köré halmozzuk a mángoldot is. Én reszelt füstölt sajttal is megszórtam - nem rontott rajta...

A mángold nálunk egyelőre nem népszerű. Nyugat-Európában és az USA-ban a farmerek és a kertek művelői egyaránt termelik, sokra értékelik. Nem véletlenül, mert rendkívül egyszerű a termesztése, és sokoldalúan felhasználható. A levélmángoldnál dekoratívabb - van, ahol a polgármesteri hivatal előtti művelt kertecskében is ott díszlik - bordás mángold vörösbe hajló levélnyeleit és főerét a spárgához hasonlóan lehet elkészíteni.

Némileg merészebbnek, de bevállalhatónak tűnik a mángoldkrémleves. Ehhez negyed kiló mángoldot néhány percig bőséges forró vízben előpárolunk, szűrőlapáttal kiemeljük, nagyobb darabokra vágjuk, a főzőlevet félretesszük. Egy kis vöröshagymát, két gerezd fokhagymát aprózva átpirítunk, belekeverjük a zöldet, a főzőlével felöntjük, majd az egészet pürésítjük. Sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük, s ha szeretjük, ebbe is mehet a tejszín.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!