Laza

2006.12.02. 03:29

Elvis él - a vásznon

Budapest (mti) - Pontosan ötven évvel ezelőtt új sztár született az amerikai mozikban. Elvis Presleynek hívták a jóképű fiatalembert, első filmjének címe Love Me Tender, amelyet több mint harminc játékfilm és legalább két tucat dokumentumfilm vagy koncertfilm követett.

Kovalcsik Katalin

Elvis első filmjének bemutatásakor, 1956 novemberében már túl volt kezdeti lemezsikerein. Mindenki tudta, nagy sztár van születőben. Ezért semmi meglepő nincs abban, hogy a filmszakma is kivetette rá a hálóját: rendkívül jóképű volt, s beszédhangja is hátborzongatóan kellemesnek bizonyult - elsősorban a hölgyek számára.A Love Me Tender bemutatója előtt a televíziók műsoraiban már elég gyakran lehetett látni Amerika első számú kedvencét. A bemutatkozó játékfilm egy polgárháborús történet, a western főcímdala az egyik legnagyobb sikere lett pályafutása során.Elvisnek soha nem kellett kibújnia a bőréből, éppen ellenkezőleg: arra volt szüksége a filmek készítőinek, hogy saját magát adja. A főszereplésével készült filmek meglehetősen bugyuta produkciók voltak, valamennyi az akkor szokásos 80-90 perc időtartammal. A következő filmje, az 1957-ben bemutatott Loving You ismét hálás szerep volt Elvis számára, hiszen egy teherautósofőr szerepében láthatjuk. Ez volt a munkája, mielőtt betette volna a lábát Sam Phillips Sun hangstúdiójába, így nem okozott gondot, hogy a szerepet eljátssza. Ezt a filmet is vitték a dalok, akárcsak a következőt, a szintén 1957-es Jailhouse Rockot (Börtönrockot). A címadó dal Elvis Presley legnagyobb rock and roll sikere volt pályafutása során.A korai Elvis-filmek közül felidézhetjük a King Creole-t, amely az egyik legjobb filmszerepe volt. Egy olyan fiút alakított, akinek ki kellett maradnia az iskolából, hogy segítse magatehetetlen apját. Ez volt Amerika első számú bálványának utolsó filmje, mielőtt a lányok nagy bánatára behívták őt katonának, s Európába került. Filmes pályafutása a sereg után, 1960-tól folytatódott. A hatvanas években Elvis Presley nagy filmszerepei között ilyen címeket találunk, mint a Flaming Star, a GI Blues, a Blue Hawaii, a Fun In Acapulco, a Viva Las Vegas és az Easy Come, Easy Go.A hetvenes évektől filmszínészként gyakorlatilag eltűnt a vászonról. A róla készült dokumentumfilmeket és koncertfilmeket elsősorban a televíziós csatornák tartották műso- ron. Ma is hálás dolog, biztos siker egy-egy filmjének leporolása, és jó üzlet újraki- adása videón és DVD-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!