Laza

2006.12.12. 03:28

A külcsín is fontos

Ha végre hitünk szerint minden ajándékot beszereztünk, és a listán szereplő neveket kipipáltuk, még mindig nem lélegezhetünk fel, hiszen hátra- van a nem kevés időt igénylő csomagolás.

Kovalcsik Katalin

Szerencsére már rég vége azoknak az időknek, amikor legfeljebb kétféle mintájú uniformizált papírba burkolhattuk a meglepetéseket. Mára a csomagolás szinte művészetté vált, és az ajándékozó ízlését, odafigyelését a másikra is tükrözi. Érdemes a kiválasztáskor arra is figyelni, hogy ne csúszós papírt válasszunk, mert akkor megkezdődik a ragasztásnál vagy az átkötésnél szokásos itt fogd le akció, amitől minden közreműködőnek borsózik a háta. A csomagolásnál nem kell feltétlenül az unalomig ismételt karácsonyi motívumokhoz ragaszkodni, az egyszínű papír gyakran jobban mutat. S ha már nekifogtunk, és az ajándék örömén túl esztétikai élményt is akarunk szerezni a szeretteinknek, ne feledkezzünk meg az átkötő szalagokról és a díszítő masnikról. Az ajándékokat ne egyforma papírba csomagoljuk, mert előfordulhat, hogy a nagymamának szánt kávéfőzőt a gyerek, a nagyi pedig az elemes autót kapja. A kényelmesebbeknek nem kell fáradni a burkolás rafinált technikáival, hiszen ott vannak a díszzacskók és -dobozok. Az előbbieknek az a hátrányuk, hogy a meglepetésről hamar lehull a lepel, elmarad a bontogatás izgalma és öröme. Papír, díszdoboz, zacskó, szalag, masni - ha mindez megvan, akkor jöhet a névre szóló címkézés.Ha nagyméretű tárgyat vásárolunk, azt nehéz lenne díszcsomagolásban prezentálni, de ne felejtsük el leg-alább átkötni egy szép szalaggal, és díszíteni fenyőággal, esetleg fagyönggyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!