Kultúra

2012.10.08. 09:20

Zemlényi Katica karnagy kapta az idei Fricsay-díjat

Székesfehérvár - A zene világnapján az idén Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya vette át a fehérvári önkormányzat zenei elismerését, a Fricsay-díjat.

Gábor Gina

Eredetileg Katalinnak anyakönyvezték, a férje kezdte el Katicának szólítani, s ez a kedves, becéző forma általánossá vált: ma már mindenki Zemlényi Katicaként  emlegeti a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagyát. Zemlényi Katica zenészcsaládból származik: felmenői között zongoraművész is akad, nem csoda tehát, hogy ő maga is már kisgyermekként, Balassagyarmaton  foglalkozni kezdett a zenével. Később Miskolcon tanult, 1986-ban szerezett kántor-karnagyi diplomát: mesterének Sereg Jánost és Reményi Jánost tartja. S hogy miként került Fehérvárra?

- Itt kaptam állást: a Zsolt utcai templomban lettem a Krisztus Király Egyházközség kántora - válaszolja. - A férjemmel együtt jöttünk Fehérvárra: emlékszem, idegen volt a város, de nagyon kedvesen fogadtak bennünket, ez segített a beilleszkedésben... - meséli Katica, aki elődjétől 1985-ben átvette a Zsolt utcai templom  énekkarát is:

- A kórus 1957-ben alakult, és amikor idekerültem, főként középkorúakból és idősebbekből állt. Később - ahogyan csatlakoztak a fiatalok is -, egy új generáció kezdte felváltani, kiegészíteni a régi tagságot. Mára a kórus átlagéletkora 30-35 év, sok a huszonéves egyetemista is. A 25 tagú kamarakórus egyúttal baráti társaság, nagyszerű, családias közösség. Sokáig kizárólag egyházi repertoárunk volt, aztán fokozatosan - főleg az utolsó tíz évben - kialakítottuk a világi műsorunkat is.

A Zsolt utcai templom kórusát egyre többet hívták fellépni: ekkor határozták el, hogy nevet is választanak maguknak. Katica azt meséli, a Vox Mirabilis (Csodálatos hang) elnevezésre azért esett a választásuk, mert kifejezi a legfőbb törekvésüket, céljukat... Úgy látszik szándékukat  szakmilag is méltányolják: tavaly dicséretes arany diploma minősítést nyertek, az idén pedig Badenben egy rangos kórusversenyen bejutottak a döntőbe, a nemzetközi zsűri bronz diplomával jutalmazta őket. Közben Zemlényi Katica felfedezte, hogy az amatőr mozgalomban sok igényes kórus, zenekar működik, s jó volna őket bemutatni Fehérváron is. Így aztán a Vox Mirabilis Kamarakórussal 2011-ben elindított egy hangversenybérletet: a koncertek színhelye a fehérvári Jézus Szíve templom, ahol 130-150 zenekedvelő hallgathatja a meghívott  muzsikusok koncertjeit. A Vox Mirabilis a házigazda.

Zemlényi Katica persze, nem "csak" orgonál, kórust vezet, gyerekeket tanít, koncerteket szervez, énekel a Vörösmarty Színház zenés produkcióiban - közben a férjével felnevelt három gyereket is. Eszter lánya diplomás énekművész, a zeneakadémia mester szakára jár, Kinga tanító szakos, Mihály földtannal foglalkozik, de az ő életükben is fontos a zene: boldogan játszanak az Operaházban...

Katicát arról is faggatom, mit jelentenek számára az elismerések. Azt mondja, különösen büszke arra, hogy 2008-ban XVI. Benedek pápa egyházi munkájáért pápai áldásban részesítette, 2010-ben pedig pályája 25. jubileumán Spányi Antal megyés püspöktől kapott püspöki elismerést. Úgy érzi, mintha az elmúlt évtizedek munkáját az utóbbi években kezdték volna észrevenni. Ami pedig a Fricsay-díjat, a város zenei kitüntetését illeti:

- Megtiszteltetés már az is, ha csak jelölik az embert erre a díjra - mondja. - Hiszen Fehérváron több olyan ember is van - például Drahos Béla vagy Kneifel Imre - akik komoly szerepet vállaltak a zenei élet megteremtésében, s akiket én  nagyra becsülök és tisztelek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!