Vágy az igaz értékek után - Blaskó Borbála koreográfiái gyönyörködtetnek és felráznak

Blaskó Borbála arca, tekintete két nap után vágott igazán az elevenembe. Az, ahogyan a Pukedliben szinte végig testközelben sétál, figyel, miközben mégis elmerül saját világában, majd bekapcsolódik a darabba, nagyon erős hatást vált ki. Legalábbis, bennem mély nyomot hagyott ez a megoldás.

Borbála a Pukedli és a Hajsza rendező-koreográfusaként mindkét táncjátékban játszik, táncol, így egyszerre külső szemlélője és átélője is a daraboknak. A Pukedli Yvonne burgundi hercegnő története nyomán készült, a Hajszát pedig két örök érvényű, a szépséget, a harmóniát felmutató mű, Maurice Ravel Bolero című zeneműve és Botticelli Vénusz születése című festménye ihlette. Az új változatok a tánc nyelvén beszélik el Yvonne és a herceg történetét, valamint megmutatják, sokszor mennyire nehéz felfedezni és megbecsülni a valóban értékeset, és milyen könnyű befogadni a hamisat, a csillogót. A két, egyenként kevesebb, mint egy órás előadást összeköti továbbá az élvezetek hajszolásának megjelenítése, az ösztönös lényünk felülkerekedésének kifejezése.

A Hajsza valamivel több mint félórás táncjáték. Látványos díszlete egy hatalmas kagyló, ebből bújik elő a szépséget, az értéket megtestesítő nő. Az előadás alatt Ravel Bolero című zeneművéből tér vissza újra és újra egy részlet, modern zenével keverve

A tánc mellett minderre ráerősítenek a művésztársalgóban játszódó Pukedliben a változatos kellékek: előkerül nyalóka, grillcsirke, vattacukor, és sok egyéb tárgy, eszköz, amely a szexualitásra utal. A csinos fiatal táncosnők ráadásul ingerlő - ráadásul némi öko szemléletnek is megfelelően újrahasznosított anyagokból, például szatyor, pukkasztható fólia - ruhákban parádéznak a herceggel, aki a társadalmi elvárásoknak megfelelően jellemzően csak funkcionálni akar (tehát szeretkezni reggeltől estig). Egészen addig, míg meg nem látja Yvonne-t Aki csúnyácska, férfiasan nőies, és olyan nagyon-nagyon furcsa, idegen e hamis világtól, éppen ezért van benne valami, valami, ami nem racionális, funkcionális, tehát mégis vonzó. Legalábbis, egy darabig

A Hajszát már a stúdió színpadán táncolják a művészek. Az előadás látványos díszlete egy hatalmas kagyló, amelyből igazgyöngyként, lágy és finom mozdulatokkal bújik elő egy gyönyörű nő, az igazi szépség, az érték megtestesítője. Körülötte férfiak, lakhelye , a kagyló alól pedig kihívó ruhában bújnak elő a sötét erőket, az ösztönöket képviselő nők. Elindul a hajsza, az élvezetekért, a hódításért, az uralkodásért, az idő szorításában Igen szép a táncjáték egyik záró jelenete, a meztelen férfi és nő félhomályban bemutatott mozdulatsora, amely igazán komoly, nem kis bátorságot, kitárulkozást feltételező teljesítmény a táncosok részéről.

Blaskó Borbála a két táncjáték kapcsán megosztotta velünk gondolatait. Kiderült, hogy Gombrowicztól az Yvonne, burgundi hercegnő régóta mozgatta a fantáziáját. Évekkel ezelőtt látta színházban a darabot, s már akkor megfogta a téma. Az elmúlt időszakban pedig erős intuíciója volt az iránt, hogy foglalkozzon a művel. Az ő változatában nem Yvonne a központ, nem az ő szemszögét akarja láttatni, hanem Fülöp hercegét. Ő a központ, ezért a darabban egyedül a herceg (Lábodi Ádám alakítja) szólal meg. A rendező mai környezetbe helyezte, érzékeltetve, hogy Fülöp akár egy fiatal is lehetne közülünk, aki dőzsöl, habzsolja az életet, és úgy tűnik, hogy nagyon jól érzi magát ebben, ám közben megcsömörlött az egésztől. Ezért fogja meg Yvonne, aki annyira más. Neki belső értékei vannak. A nő egy olyan figura, aki nem találja helyét ebben az élvhajhász világban, akit nem nagyon akar befogadni a környezete. A darab így a kitaszítottságról, a meg nem értettségről szól.

A Pukedli a művésztársalgóban játszódik, Fülöp hercegen kívül öt nő szerepel
Fotó: Szvatek Péter

A Hajsza ott kapcsolódik ehhez, hogy szintén azt próbálja felmutatni, melyek az igaz értékek, és mi az, ami csak a felszín, ami talmi, hazug. Borbála ugyanis úgy érzi: ma nem becsüljük meg eléggé, sőt, sokszor nem is vesszük észre a régi, klasszikus értékeket, az igazi szépséget. Ráadásul belesimulunk a mindennapok monotonitásába, ugyanazt a rutint követjük felkeléstől lefekvésig, sokszor viaskodva az idővel.

A ruhátlan férfi és nő már említett jelenetével művészien szerette volna ábrázolni a meztelenséget, amely így szinte költészetté lényegül át a színpadon. Nem a szexualitás kifejezése vagy a megbotránkoztatás volt a célja, éppen ellenkezőleg: a finom és visszafogott mozdulatsorokkal arra utal, mennyire különleges az, amikor férfi és nő úgy talál egymásra, úgy van együtt, hogy szinte összeolvadnak. A teljes egységet akarta kifejezni, amely egy vágyott állapot.