Kultúra

2010.08.02. 15:31

Urbánus mikrokörnyezet, akciósdús tárlat a Kogart Házban

FMH - A művészeti egyetemeken idén végzett hallgatók, korábban diplomát szerzett fiatal alkotók és más intézmények diákjainak művei is láthatók a Kogart Ház Friss 2010 tárlatán, amely igazi ínyencségeket ígér a kortárs művészet kedvelőinek.

MTI

Hetedik éve rendezi meg fiatal kortárs képzőművészeknek a Friss című tárlatot a Kogart Ház; a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzősei mellé korábban vagy másutt végzett 30 év alatti művészeket is beválogattak a csütörtökön nyíló kiállításra.
Szabó Noémi művészettörténész, a Friss 2010 tárlat társkurátora elmondta az MTI-nek, hogy a Kogart Ház két szintjén 24 művész 50 műtárgya lesz látható szeptember 26-ig. Idén 50-60 százalékban a művészeti egyetemek diplomásai közül válogattak, a többiek 30 év körüli alkotók, akiknek lehetőséget kívánnak adni a szélesebb körű bemutatkozásra. 
A fiatal kurátor fontos dolognak tartja, hogy az idei kiállítás szervezésének megkezdésekor ő és kurátortársa, Mészáros Zsolt az interneten blogot indított www.friss2010.blogspot.com címen a kiállítás végéig, és így nyomon követhető a válogatás, a tárlatépítés és rendezés összes kulisszatitka, interjú a művészekkel és az alkotók megjegyzései - tette hozzá.
A kiállító művészek változatos műfajokban alkottak. A festészeti technikák közül sokan az akvarellt választották és a puhaságot sejtető technikával "kemény" hiperrealista festmények születtek, urbánus mikrokörnyezetből kiragadott életképek, hétköznapi helyzetek. Látható lesz a tárlaton képgrafika és több intermediális mű. Klasszikus szobor viszont nincs a tárlaton, de van helyette installáció, textilszobor vagy mechanikus szobor, amikor is egy figura fekvőtámaszokat csinál, miközben a szemközti falon Schwarzenegger kaliforniai kormányzó "kigyúrt" alakja figyeli - sorolta a kurátor.
Kék halraj függ a mennyezetről csillárszerűen, s ahogy a levegő mozdul, úgy mozdul a halraj is. Az utcakultúra is beköltözik a kiállítótérbe, a Gruppó Tökmag (K. Budha Tamás és Tábori András) Aeropictura című installációja léggömbökön függő festékszórókból áll és emberi beavatkozás nélkül hagy jelet a falon.
Szabó Noémi elárulta azt is, hogy performanszot is szeretnének bemutatni a megnyitón: a Gruppo Tökmag tervei szerint Filip György rockzenész, énekes mint valami karmester fölfúj valamit a falra. Mindezt videóra veszik és a kiállítás ideje alatt folyamatosan vetítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!