Új versek, örök kérdések

Lételméleti problémákat vet föl, időről időre, de másként föltett kérdéseket próbál megválaszolni, vagy éppen ismét kérdez az az új kötet, amelyet a Vörösmarty Társaságnál mutatott be a minap Román Károly nyugalmazott tanár, irodalmár. Illetve, természetesen a könyvben szereplő szerzők - írók, költők - fogalmaznak meg erős kijelentéseket, tesznek föl fontos kérdéseket a téma kapcsán. 

A kötet címe is egy kérdés: Ki válaszol? (alcím: fehérvári új versek). A kötetbemutató esten a megszólított szerzők a maguk módján vallottak arról, szerintük mi következhet majd akkor, ha a test elenyész, arról, mennyire törékeny és múlandó e földi lét, és arról is, milyen idegenné vált körülöttünk a világ. 

Román Károly az eposzokban, mítoszokban ábrázolt, a keresztény vallásban megjelenő alvilágot, poklot felidézve vezette el hallgatóságát a költők mai mondanivalójához, majd egyenként kihívta őket egy-egy, hangsúlyos versük felolvasására. Mindenki persze nem volt ott, de a tizennyolc szerző többsége igen. Közülük az egyik Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, aki a válogatás kötet kezdeményezője, a kiadás feltételeinek megteremtője s egyben szerkesztő is. Tőle három vers olvasható, az egyik kiemelt a „Megtestesítés”, amit előadott.

Az egyik szerző, Szegedi Kovács György olvas föl

„Uram! Szeretnék odabújni hozzád / Test a testhez -érezni tested melegében / mindenki bőr-vér-hús illatát / akihez szeretetben odabújhattam ” - kezdi versét a költő, aki a hittel élő ember kérésével, fohászával szépen vezet el az utolsó, rendhagyó mondatig: „Legyen meg a mi akaratunk!”

Koch Imre vele szemben már e világi körön belül marad - hívta föl a figyelmet Román Károly, aki a költő Vitrin című versében ilyen sorokra mutatott rá: „a halált az élet találta ki”, vagy: „úgy keletkezünk ahogy a fű nő / úgy enyészünk el / mint a rozsdamarta tárgyak / bekerülve egy végtelen üvegfal mögé”.

Szegedi Kovács György édesanyja fényképe alapján írta Mona Lisa-anyám című költeményét, az asszony titokzatos, földöntúli mosolyáról, arról, mi lehet e mosoly mögött, és mit suttognak „a bölcs pillák”. Dienes Ottó versében a humor is tetten érhető, így fejezi be egyik, aktsorozat által ihletett szonettjét, a föltámadt modell nevében (utalva a művek alkotójára): „csacska meséknek nem hiszek többé; / ki nem kell: pápa, császár, utászló - / Akire vágyom, az Vincze László!”

Szerzők, érdeklődők a Kiválaszol? című antológia bemutatóján,a Vörösmarty Társaságtermében. A válogatás sokféle látás-és kifejezésmódot mutat meg, vannak, akiknek több műve is helyet kapott benne. Az egyenként szólított költők többnyire egy-egy kiemelt versüket olvasták föl, ezekhez Román Károly irodalmár fűzött hozzá néhány gondolatot
Fotó: Koppán Viktor

De ott van Németh J. Attila remekbeszabott pársorosa, a bonsai tragédiájáról: „magamban / állok itt / nem bánt se fény se fagy / s túl csonkolt ágaim / szép arányain / oly távol fenn az ablak / lehettem volna nagy / ha hagynak”. 

A kötet címéül szolgáló vers, a Ki válaszol szerzője, P. Maklári Éva pedig kérdésekbe fogalmazza kétségeit, tűnődéseit, így zárva a sorokat: ” S ha körhintán ülök, vajon / kiként szállok le legközelebb?”

Rajtuk kívül még Balajthy Ferenc, Gál Csaba, Heiter Tamás, László Zsolt, Pálfalvi András, Saitos Lajos, Hady Nikolett, Káldi Zoltán, Kürthy Réka, Marko Strojko, Prax Levente, Vincz Natália öntötte szavakba, sorokba filozofikus gondolatait. Közülük többen fiatalok. 

S ugyan a kötet valóban vékony - ahogy azt a bemutatón többen megjegyezték -, tartalma nem engedi, hogy gyorsan letehető és felejthető olvasmány legyen.