Kultúra

2014.07.09. 14:30

Az ókortól a 20. századig hordták el, lopták az értékeket a műkincsrablók

Székesfehérvár - Ami a címben olvasható, a Markos-Nádas duó kabaréjelenetében hangzott el. Az 1983-ban, a Szépművészeti Múzeumban történt képrablás apropóján írták és adták elő.

dr. Szabó Zoltán

Totya természetesen a rablásra gondolt, amikor a balhét emlegette. (Megjegyzendő, hogy az évszázad egyik legbénább ilyen jellegű bűncselekményéről van szó, minden tekintetben.) A történet részleteiről Nádorfi Gabriella régész beszélt nemrégiben Műkincsrablások című előadásában a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Persze nem csak erről, hiszen tartalmas és kimerítő történeti áttekintést is adott. Arról, hogy a műkincsrablás már az ókorban létezett. Akkor nem csupán a haszonszerzés volt a motiváció, hanem a dicsőség, a hatalom kimutatása is: városokat porig rombolták, mindenkit megöltek. A sírrablás főleg Egyiptomban jött divatba. A piramisokat már a fáraók halála után kifosztották, ezért nem lehet(ett) találni ép sírokat. S emiatt jelentett nagy szenzációt, hogy Tutanhamon sírjára szinte érintetlenül bukkantak rá 1922-ben.

Nádorfi Gabriella régész történeti áttekintést adott, érdekes sztorikkal példálózott

Más ókori népek sem voltak különbek. A rómaiak is iszonyú sokat raboltak, elég ha csak az Alexandriából elhurcolt hihetetlen mennyiségű papírtekercsre és görög szoborra gondolunk. A középkorban változott a helyzet: nem pusztították el a meghódított településeket, nem gyilkoltak halomra. Kifizetődőbb volt munkára fogni a leigázottakat. A műtárgyakat persze összeszedték, hatalmas gyűjteményeket halmoztak fel. 13. Lajos például el akart vinni egy egész falfestményt nem sikerült neki.

Ha már a festményekről beszélünk, a műkincsrablás újabb kori történetében a képek lettek legkapósabbak, mert sokan tartják a festményeket kiváló befektetésnek. Vannak persze más indokok is. Leonardo da Vinci híres művét, a Mona Lisát azért lopta el Vincenzo Perugia 1911. augusztus 21-én a párizsi Louvre-ból, hogy azt visszajuttassa az olaszok számára. A múzeumot éppen tatarozták, Perugia pedig takarítónak öltözve beosont, és elvitte a képet. (A Louvre biztonsági rendszere azóta sokat javult.) 1913-ban aztán eladásra kínálta egy olasz műkincskereskedőnek, aki először nem hitt neki. Végül az Uffizi képtár igazgatójának társaságában találkozott a tolvajjal, és elhűlve látták, hogy a kép eredeti. Két év után visszakerült a Louvre-ban.

Raffaello Esterházy Madonnáját is ellopták 1983. november 5-én

A nagy magyar képrablás 1983. november 5-én, szombaton történt. A felállványozott Szépművészeti Múzeumból vittel el hét rendkívül értékes, akkor 1,5 milliárd forintot érő művet, köztük Raffaello Esterházy Madonnáját. (A múzeum biztonsági berendezése napok óta nem működött, s csak egy éjjeliőr teljesített szolgálatot.) Három magyart bíztak meg a lopással, és mint később kiderült, a megrendelő egy görög milliárdos, Eftimiosz Moszkoklaidesz volt. A képeket és az elkövetőket nem találták. Ám egy apa bejelentette lánya eltűnését, és a rendőrök megtalálták a 17 éves lányt, aki közvetített a magyar rablók és az ügyben közreműködő olaszok között. A lány kitálalt mindent, és elkapták a magyar bűnözőket is. A vallomások alapján Törökbálinton, egy ház udvarából előkerült az egyik kép, Raffaello Ifjú képmása, amit egyszerűen a földbe ástak. A képekre végül januárban találtak rá a Panagia Tripiti kolostor kertjében, miután az olaszok kivitték azokat Görögországba. Az ügy természetesen még az akkori viszonyok között is nagy port kavart, az elkövetés körülményei és dilettantizmusa miatt, no meg azért is, mert a rablás a minősíthetetlen őrzés miatt sikerülhetett. A történteket filmen is feldolgozták, Markos György és Nádas György pedig emlékezetes kabarétréfát csinált belőle.

Nádorfi Gabriella előadásából nem hiányzott a 2. világháború sem, amely a műkincsrablások terén is szörnyű volt. A németek és az oroszok is irdatlan mennyiségű értéket, kincset szedtek össze, vittek, rejtettek el. Beszélt a Seuso kincsről is, amellyel lapunkban nagy terjedelemben foglalkoztunk már, és vissza is térünk majd rá.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!