Tanóra tízpercben

Én most épp azon, miért hiányzik Ady nagy formátumú ünnepi verse az év vége médiavilágából. Van helyette más a költőtől, például a Karácsony című népies, naiv felfogású, szabolcskamihályos dalfüzér. Többször hallottam egy Kossuth-díjas színészünk előadásában. A tévénézők azt hihették, hogy Adyt hallják. Holott igen is, meg nem is. Igen, mert a művet tényleg Ady írta, és nem, mert akkor írta, amikor még nem a saját hangján beszélt, még a szokványos lírát utánozta. A versbéli hazug, édeskés idillt, mikor később önmagára talált, megtagadta, s haláláig harcolt ellene.

A Kis, karácsonyi ének is szokott szerepelni. Ez késői vers, így tehát hiteles. Arról szól, hogy az ötéves Ady milyen szépségeseket érzett és gondolt a karácsonyi hangulatban. Ez is a naiv, hiszékeny, szentimentális lélek hangja, de nem giccs, hanem a gyermeki ártatlanság örökre elveszett idillje. Ez a vers végén váratlanul derül ki. Aki nem figyelt eléggé, azt hihette, hogy a Karácsony című költemény egy másik változatát hallja. Nyilván nem kevesen így értették, így tetszett nekik a vers. S Ady, az igazi, nem volt sehol. Talán azok, akik intézik a dolgokat, nem is akarják, hogy jelen legyen. Pláne karácsonykor, de egyébként sem.

De hát melyik is az a költemény, aminek a jelenlétét hiányolom? Már a címe is riasztó: Gyűlölet és harc (Ének karácsony ünnepén). Ady provokálóan nem szeretetet és békét hirdet, hanem annak az ellenkezőjét. Mi ez? Terrorizmus? El kell olvasni a költeményt! Ide idézem a hat strófából az elsőt, amely sűrítve tartalmazza a lényeget:

Ma a bilincses millióknak

Éhnyavalyás, kínos élete gyászol,

S újra megátkoz téged,

Csalárd legenda, betlehemi jászol,

Hazug fölkentség, álszeretet.

Ady a megalázottakról, a megszomorítottakról beszél. A folytatásban azonosul velük, többes szám első személyben fogalmaz. A vallás segítségével becsapott, átejtett, kizsákmányolt, elnyomott, agyonkínzott tömegek indulatait mondja ki, iszonyú bosszút vizionál, de nem elvetemülten, hanem a vad diszharmónia világában, a jövő harmóniáját, az igazi szeretet és békét követelve:

Ma is gyűlöletet ünnepelünk, / Miként tegnap, holnap és újra-újra, / Gyűlöletet és harcot, / Míg új karácsony jelét ki nem gyújtja / Az egész Földön a mi szívünk.

Ugyanilyen szellemben hirdetett Petőfi szabadságháborút, József Attila osztályharcot. Lehet félni, felháborodni, sunyítani gyáván, hallgatásba fullasztani a problémát.

De! Elhiszi bárki, hogy elszánt küzdelem nélkül van szabadság, boldogság, van egyáltalán élet? IGAZI KARÁCSONY?