Kultúra

2017.03.17. 17:37

Szombaton lesz a 3. születésnapja a Musicolore-nak

Gárdony - Szombaton tartja fennállásának 3. születésnapi koncertjét a fehérvári Musicolore énekegyüttes, a gárdonyi Nemzedékek házában.

Kocsis Noémi

Harmadik születésnapi koncertjére készül március 18-án este a Musicolore énekegyüttes, a helyszín a gárdonyi Nemzedékek háza, a belépés ingyenes. Snitt.

A helyszín a fehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, itt ismerkedik meg kisdiákként és énekel közös gyermekkórusban a Musicolore-tagság egyik fele, Bódi Réka, Ughy Tünde és Radics Éva. Ő tíz évig élt Japánban, hazatérésekor a másik két lányban már megérett a gondolat: valami közöset kellene csinálni. A fiúkat részben a családi kapcsolatok (egyikük, Mihály György Réka férje), részben korábbi kórusszereplések kapcsán „húzták be” (így jött Pintér Péter és Földesi Zalán), s 2014 elején, nagy lelkesedéssel és kitűnő, első próbás hangulattal végre megalakulhatott a közös hatos, amelynek neve a csapat hangzása és vállalásai nyomán – többféle verziót latolgatva, majd elvetve – végül Musicolore lett.

Az együttes tagjai: Földesi Zalán, Mihály György, Pintér Péter, Ughy Tünde, Radics Éva, Bódi Réka
Fotó: Musicolore

A kiegyenlített nemi erőviszonyokat mutató, Radics Éva művészeti vezető irányította együttesben van épületek műszaki ellenőrzését végző építészmérnök, általános iskolás tanító, informatikus, hangszergyűjtő zenetanár, egy kamarakórust vezető énektanár és gimnáziumi pedagógus is

. Van, aki szolfézsoktatással is foglalkozik, más dobol, megint más csellózni tanult, többeknek van karvezetői képesítésük, gyakorlatuk. És a csapattagoknak van összesen 13 gyereke. A sok hasonlóság és a némi egészséges különbözőség hat felnőtt emberben simul össze úgy, hogy a fellépéseken, koncerteken mindebből a hallgató már csak annyit érzékel: ők, így hatan nagyon szeretnek együtt énekelni. És szeretik a közönséget. Bár ahányan vannak, annyiféleképpen határozzák meg zenei hovatartozásukat – a műkedvelő hobbistától a professzionalizmusba hajló társaságon keresztül a profik és amatőrök közti félutasságig – abban egyet értenek, hogy a fejlődés is fontos cél: folyamatosan tanulni, jobbá válni kell, jó és tiszta hangzásra törekedni, csiszolódni.

És ők használják a lehetőségeket: ott voltak, ott vannak egy sor nívós, fontos városi, intézményi rendezvényen. A zeneszeretők számára emlékezetes pillanat volt például, mikor a Bazilika homlokzatrenoválásának fényfestéses megünneplésén felcsendült előbb a Musicolore-lányok hangja, majd telítette a hangzást a fiúké is. És ösztönző a munkában a szakmai elismerés is: kórusversenyeken 2015-ben és tavaly is kiérdemeltek egy-egy arany minősítést. Idén szerencsére megint sok helyen hallhatjuk majd a hangjukat, tavaszra és nyárra már vannak tervezett koncertjeik.

A Musicolore repertoárja a régizenétől a kortárs műveken át a könnyűzenéig széles. Ugyanolyan színes, mint ők maguk. A kis létszámú énekegyüttes egyébként nem könnyű műfaj: a közel ülő közönség a műélvezet közben árgusan figyeli az énekesek öltözékét, kiállását éppúgy, mint a mimikájukat. Számít a közvetlenség, tán még a hölgyek harisnyaszíne is... Ám a titokra nem így derül fény: az valahol abban a könnyed, mégis magabiztos felszabadultságban lehet, amivel a Musicolore kiáll a hallgatóság elé. Egymásra mosolyognak, vesznek egy nagy levegőt és kezdődik a koncert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!