Tóth Ildikó: Színészként minden lehet

Tóth Ildikó színművész, a Vörösmarty Színház tagja a fotózáshoz csak kibontja feltűzött haját. Máris átlényegül, mosolya felragyog.

- Azt olvastam, fiatal lányként sokat járt nézőként a kaposvári színházba. Ez inspirálta, amikor a színészi pálya mellett döntött?

- Volt szerencsém fantasztikus előadásokat látni Kaposváron, tényleg a legendás időszakban. De az elhatározás már jóval korábban megszületett: egy belső hang súgta. A mustármagocska már gyerekként ott volt bennem. Lehet, hogy közhelyes, de én tényleg úgy érzem: színészként minden lehetek... A világ és önmagunk megismerése, no meg annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy hol is a helyem a világban, persze, mindenki számára fontos, bármilyen foglalkozást választ. De nekem a lét elviselhetetlen könnyűségében igazi terápiát jelent a szakmám - segít ezekre a kérdésekre újra és újra választ keresni.

- Korábban a Radnóti Színpad, az Új Színház tagja volt, azután évekig szabadúszó... Két éve Fehérvárra szerződött. Fontos volt önnek, hogy újra társulathoz tartozzon?

- Én alapvetően fészekrakó vagyok. De korábban kicsit sodródtam. Nagy szerencsém, hogy a főiskola után a Radnóti leszerződtetett, hiszen egy jelentős színházban bontogathattam a szárnyaimat, és fantasztikusan bántak velem. De fiatal voltam, vitt a lendület, a Radnótiban minden olyan kerek volt, és én abből a helyzetből ki akartam billenteni magamat. Amikor megalakult az Új Színház, átszerződtem. Én Székely Gábort a szakmánk egyik legkiválóbb mesterének tartottam és tartom ma is: fontos volt, hogy az ő színházában alapító tag lehettem. Aztán négy év múlva Gábor nem folytathatta. Megkezdődött a szakmán belül az az erózió, ami mára teljesedett ki igazán. Akkor több kollégámmal úgy gondoltam, hogy nem maradok a Márta István vezette színházban. Ezt lehet szolidaritásnak is nevezni. Így egyszerre azon kaptam magam, hogy szabadúszó lettem. Nem az vagyok, aki kitalálja és megvalósítja a dolgokat - önálló estem se volt soha. Inkább abból igyekszem válogatni, amit az élet elém rak. Akkoriban hirtelen feladataim adódtak. A színházi szerepek mellett egy-egy film is megtalált.

Tóth Ildikót filmekben is gyakran láthattuk: legutóbb Mészáros Mártával forgatott
Fotó: Koppán Viktor

- A tatabányai színházban évekig számítottak önre, nagyszerű feladatokat kínáltak...

- Valóban, Harsányi Sulyom László igazgatása alatt kialakult egy láthatatlan társulat. A város nem tudott akkoriban státusokat biztosítani, de több rendező és színész visszatérő vendégnek számított. Szép, értékes előadások születtek, olyanok is, amelyeket meghívtak a POSZT-ra, azaz valamiért figyelemre méltónak találták. Közben nagy változás történt: szerelmes lettem, férjhez mentem, 2003-ban pedig megszületett a kisfiam, Simon.

- A férje, Domonkos László is színész: Erdélyből települt át, az ön kedvéért. Vendégjátékon ismerkedtek meg?

- Nem, a történet banális. Van egy csodálatos barátnőm, a rendező Novák Eszter, akit meghívtak Marosvásárhelyre rendezni. Akkor még nem volt jogosítványa, ezért az volt a terv, hogy a testvére, Novák Péter kocsival elviszi. Csakhogy Péter eltörte a lábát, Eszter ezért engem hívott kétségbeesetten, nekem pedig három napig nem volt előadásom, ráértem elvinni. Így találkoztunk a férjemmel. Onnantól kezdve rengeteget utaztam a szerelem miatt...

- Akkor önt nem viseli meg, hogy Fehérvárra is rendszeresen utaznia kell... Miért döntött úgy, hogy a Vörösmarty Színházhoz szerződik?

- Amíg Simon kicsi volt, sok felkérésre nemet mondtam. Aztán azon kaptam magam, hogy a gyerekemre hivatkozom ugyan, de már nem elsősorban miatta mondok nemet. Egy kicsit elgyávultam ezekben az években - mert a mi szakmánkban igenis kell a gyakorlat ahhoz, hogy az ember meg tudjon felelni. Végül eljött a pillanat az életemben, amikor azt mondtam magamnak: jó, akkor döntsd el, akarsz-e színész lenni? És én igent mondtam. Így szerződtem le ide, Fehérvárra: Simon akkorra már elmúlt 12 éves, éreztem, el kell engednem a kezét, az én ragaszkodásomon már nem árt lazítani. Hozzáteszem: ugyanakkor azt is látom, hogy a vele töltött idő mindent megért... Az is döntő volt, hogy a fehérvári társulatban sok kollégával dolgoztam már korábban is: Gáspárral, Cserhalmival, Derzsivel, Varga Marival, Egyeddel, Szikorával, Hargitaival.

- Jó szerepek is adódtak. A sikeres Három nővér-előadásban Mását alakítja. Hajdanán Lukáts Andor különös filmjében is őt formálta meg. Arra miként emlékszik?

- Annak idején, amikor a filmhez a próbafelvétel készült, azt hittem, Irinát bízzák rám. Ujjongtam, amikor Lukáts Andor felhívott, de el is csodálkoztam, hogy Mását szánja nekem. Én szerettem azt a filmet, igaz, már régen láttam. De van egy másik, szintén visszatérő szerep az életemben, az is Csehov-darab, az Ivanov. Anna Petrovnát játszottam 1996-ban Székely Gábor rendezésében. Aztán amikor kilenc évvel később a Katonában is műsorra tűzték, Ónodi Esztertől vettem át Anna Petrovna szerepét, mert ő babát várt. Teljesen más mindkét előadás, mégis csodálatos élményt jelentett. Ráadásul óriási dolog, hogy a Katona produkciójával elkezdtünk turnézni - és bemutattuk Sidney-ben, Bogotában, New Yorkban...

- Milyen érzés évekkel később újra visszatérni egy nagy szerephez?

- Az ember gazdagabban képes megmutatni a figura jellemét, hiszen szakmai gyakorlatot és élettapasztalatot is szerez. De én Csehov világában, sőt, az orosz irodalomban is otthonosan érzem magam. Nem könyvekből felszedhető ismeret van bennem, hanem valami zsigeri tudás. Ha tényleg igaz, hogy többször is újjászülethet az ember - akkor én talán már éltem valahol Oroszországban...

- A tehetségét korán felfedezték a filmesek. A titokzatos és szép Jadviga szerepe pedig ismertté tette. Milyen filmben láthatjuk legközelebb?

- Szerencsés vagyok, hiszen tényleg már a pályám kezdetétől filmezhettem: Csinibaba, Felhő a Gangesz felett, Ég veled, Csocso... Sorra jöttek a felkérések. Simon születéséig szinte minden évben forgattam, de később is hívtak még, egészen 2007-ig. Most viszont Pacskovszky József új filmjében, A tökéletes gyilkosban szerepelek. Nagyon várom Mészáros Márta új filmjét, amit ősszel mutatnak be. Az Aurora Borealis - Északi fény című mozi fikció ugyan, de valós alapjai vannak. A második világháború idején erőszakból született gyerekek gyakran elhallgatott történetét dolgozza fel. Én játszom az ügyvédet, aki - amikor az anyja kómába kerül - elkezdi kideríteni, mi is történt hajdanán...

- Ha van egy kis szabadidejük, hogyan töltik?

- Nekem az olvasás a szenvedélyem, a férjem viszont remekül főz. Olyan kifinomult érzéke van a gasztronómiához, amire talán csak születni lehet. Így aztán nagyszerű ételekkel kápráztat el bennünket.