Gazdag tárlat

2019.12.18. 15:00

Szépségápolás az ókorban – Kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban

Saját, roppant terebélyes és értékes anyagából ad merítést az Intercisa Múzeum. Ezúttal központban a szépségápolás minden ága. Római luxus Pannóniában.

Szabó Szabolcs

A jelen fiatalságát is elvarázsolták a régi ékszerek

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Bizonyára ismerik azon viccet, amelyet a méltán legendás Monthy Python-csoport volt hivatott megfogalmazni az 1979-ben keltezett örökérvényű művében, jelesül: „Mit adtak nekünk a rómaiak?” A kor fogyasztói társadalma éppen úgy szeretett divatosan kinézni, mint a ma embere. A szépségápolás, illatosítás, ékszerviselet legfelsőbb kasztja pedig éppen úgy kiváltságnak számított, mint manapság.

A Venus Intercisában – Szépségápolás és viselet a római korban című tárlatot az intézmény igazgatója, Farkas Lajos ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A múzeum vezetője a 2019-es évről is rövid mérleget vont:

– Huszonkét nagy rendezvényt tartottunk, ezeken több mint tizenötezer vendég vett részt. Mindezek mellett a kollégák komoly szakmai és kutatómunkát végeztek, amelynek egyik gyümölcse ez a kiállítás. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ebben a termékeny munkafolyamatban részt vett, és a látogatóknak is köszönöm a bizalmat, hogy eljöttek kiállításainkra, rendezvényeinkre. E munkát a 2020-as évben is folytatjuk, az Intercisa Múzeum továbbra is a város és a régió kulturális életének meghatározó része kíván maradni.

Gazdag tárlatanyagot vonultat fel a múzeum aktuális kiállítása
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Az aktuális kiállítással kapcsolatban a tárlat kurátora, Buza Andrea régész tartott tartalmas vezetést. Elmondta, a 2000 évvel ezelőtt itt élt intercisaiak is szerettek szépítkezni és az öltözetükkel, életmódjukkal kifejezni, hogy milyen társadalmi helyzetben élnek.

Ennek megfelelően teljesen elfogadott volt, hogy a férfiak is szőrtelenítettek, festették magukat, sőt a kornak megfelelő illatanyagokat használtak.

A jelen fiatalságát is elvarázsolták a régi ékszerek
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A kor szépségápolásából pedig számos tény visszavezethető. Egyrészt komoly kereskedelmi kultúra kellett, hogy Intercisában mindennapos elérhetősége legyen a gyömbérnek, a fahéjnak és a világ más részein bányászott ásványoknak. A tárlat egyik kis táblácskája arra is felhívja a figyelmet, hogy 2000 éve is létezett a tömegtermelés. Azaz fogyasztói társadalmunk már akkor is létezett, még ha nem is olyan mértékben, mint ma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában