Kultúra

2017.07.05. 16:40

Szent Iván-napi búcsú a Rác utcában

Július 9-én, vasárnap rendezik meg a székesfehérvári szerb nemzetiség napját, a szerb-ortodox egyház legnagyobb ünnepét, a Szent Iván-napi búcsút.

Gábor Gina

A programról tegnap a rendező, a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat nevében Sándorovits László tájékoztatta a sajtó munkatársait. Ismeretes, hogy a szerb ortodox egyház a Julianus naptár szerint számolja a napokat. Ami azt jelenti, hogy náluk Iván napja 13 nappal későbbre, július 7-re esik. Így aztán mindig az ehhez legközelebbi vasárnapon - az idén július 9-én - ünnepelnek. Keresztelő Szent János születésének napja a szerb ortodox egyházközség legnagyobb ünnepe. Ráadásul a csodálatosan szép, ikonosztázáról is híres Rác utcai szerb-ortodox templomot is Keresztelő Szent János (Iván) születésének emlékére szentelték, ezért különlegesen becses Szent Iván napja Székesfehérváron.

A program délelőtt egyházi, délután pedig világi jellegű lesz - tudtuk meg a tájékoztatón. A püspöki szentmise 10 órakor kezdődik, hagyományosan ott szentelik meg az életet jelképező kalácsot és a koljivót - a főzött búzát, amiben dió, mandula, mazsola egyaránt van.

Délután 13 órától a gyerekeket játszóházba várják, műsort ad Andi bohóc is, majd 14.30-kor a Szabad Színház bábszínházi produkcióját mutatják be.

A szerb nemzetiségi napot hivatalosan 15 óra 20 perckor nyitják meg, majd a lórévi gyermek szerb néptánccsoport, a Rácalmási Asszonykórus lép fel. A Tököli délszláv táncegyüttes és a Kolo zenekar szereplése bizonyára sokakat vonz majd az idén is.
A műsor után az idén is táncházba várják a közönséget: minden évben sokan igyekeznek megtanulni, ellesni a magyarországi szerbektől a kolotáncot. Kézműves vásár is lesz, de hagyományos szerb ételeket és italokat is kínálnak majd.

Az egyházközség nyitott - tudtuk meg Sándorovits Lászlótól. Nemcsak a délutáni, világi programokon látják szívesen az érdeklődőket, hanem az egyházi rendezvényeken is. Ezt jelzi az is, hogy a miatyánk náluk nemcsak szerbül, hanem magyarul is elhangzik, és a liturgiának is vannak magyar nyelvű részei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!