Szellemesek, költőiek - három lengyel írónővel ismerkedhettünk

A városnézés után irodalmi esttel zárult a fehérvári programja annak a három lengyel írónőnek, akik több napon át hazánkban vendégeskedtek. Anna Nasiłowska, Anna Piwkowska és Małgorzata Karolina Piekarska a Magyar Írószövetség és a Lengyel Íróegyesület együttműködésének köszönhetően látogatott Budapestre, illetve két vidéki helyszínre. A fehérvári programot az írószövetség Közép-dunántúli Írócsoportja és a Vörösmarty Társaság szervezte, utóbbi székhelyén.

Anna Piwkowska költő, esszéket ír, emellett tanár is

Azt nem állítanám, hogy tolongtak az érdeklődők az este hat órakor kezdődő irodalmi esten, de azért voltak jó néhányan, akik szívesen ismerkedtek a hazánkhoz baráti szálakkal kötődő ország irodalmát képviselőkkel. Akik ott voltak, azt hiszem, nem bánták meg.

Megszólalásaik alapján a három szerző közvetlen és kellemes, szellemes személyiségnek hatott (egyikőjük konkrétan is „szellemes”, de erről majd később ), felolvasott műveik pedig tehetségről, témaérzékenységről árulkodtak. Túl sokat mondjuk nem volt alkalmuk beszélni magukról, hiszen a fordítás miatt kevesebb idő jutott egy-egy szerzőre – de a lényeget megtudhattuk. Az est házigazdái Bobory Zoltán, a társaság elnöke mellett Konrad és Szabolcs Sutarski voltak, a fordítás utóbbiaknak köszönhető.

Małgorzata Karolina Piekarska a varsói elnök

Bevezetőként Konrad Sutarski elmondta: hazánkhoz hasonlóan a lengyel irodalmi élet is megosztott,  két nagy szervezet köré csoportosulnak az írók. Az egyik a Lengyel Írószövetség, amelynek működését 1981-ben fölfüggesztették, s amikor ismét engedélyt kapott, akkor újra felvételt kellett kérni. Akik ekkor beléptek, azok kollaboráltak az akkori hatalommal – fogalmazott Sutarski. Majd hozzátette: akik erre nem voltak hajlandók, azok az 1980-as évek végén megalapították a Lengyel Íróegyesületet. Ez az állapot azóta is fennmaradt, de politikai felhangok nélkül, távolságtartással egymástól.

A három meghívott író az egyesület tagja, Małgorzata Karolina Piekarska pedig a varsói tagozat elnöke. Őt elsősorban ifjúsági prózaíróként tartják számon, de egyéb prózát is ír, valamint televíziós újságíróként, szerkesztőként dolgozik. Legismertebb műve a Csóka néni osztálya című regény, amely már a hatodik kiadásnál tart, külföldön is ismerik. Karolinától megtudhattuk még, hogy saját családfájának kutatásával is aktívan foglalkozik, ennek eredménye legutóbbi publikációja, amely Varsói szellemek címmel látott napvilágot. A 18, krimiszerű történetnek paranormális vetülete van, mivel ezekben 18 lélek, szellem szerepel, a helyszín Varsó 18 kerülete. A megtörtént eseményeket is feldolgozó írások saját családi  élményeken alapulnak, és a szerző a könyvvel a szív és az érzelmek fontosságát akarta kifejezni, a mai világra jellemző értelem-és anyagi központúság ellenpontjaként.

Anna Nasiłowska költő, prózaíró és irodalomkritikus Fotó: Molnár Artúr

Anna Piwkowskában költőt, esszéistát és tanárt ismerhettünk meg. Mint elmesélte magáról: eddig kilenc kötete jelent meg, versírással 13 éves kora óta foglalkozik. Tanárként pedig megélheti, hogy neki is vannak 13 éves, verset író tanítványai - egyik, kiválónak tartott ifjúsági könyvének témáját is ők adták. Az orosz irodalom nagy hatást gyakorolt Annára, aki a versekben elsősorban azok zeneiségét értékeli, tartja fontosnak, hiszen ez sokszor többet fejez ki a szavaknál – tudhattuk meg a költőtől.

Költő, prózaíró, irodalomkritikus, irodalomkutató, egyetemi tanár – mindezt Anna Nasiłowskában tisztelhetjük. E sokoldalúság bizony belső konfliktushelyzetekhez vezet, amelyről Anna humorosan így vallott: „A kritikus néha úgy véli, hogy a tudós túl zárkózott, az író pedig fél a kritikustól, aki adott esetben egy rosszul sikerült író is lehet.” Szerencsére azért gyakran juthat közös nevezőre magával, ami abból is látszik, hogy idén a 20. könyve megjelenését várja, ennek témája az irodalom helyzete az új média világában.

A vendégeket arról is faggatták, milyen a magyar irodalom helyzete, ismertsége Lengyelországban. Mint a válaszokból kiderült, nem túl jó, mert kevésnek tartják a jelenlétet, de ez más népek irodalmára is jellemző. Szükség lenne egy jó műfordítóra, s egy teljes kortárs, magyar antológia megjelentetésére, hiszen erre az 1980-as évek óta nem volt példa – vázolták a helyzetet az írónők.