A művész természetes igazságkeresése

2017.12.31. 09:00

Demjén Ferenc a múltról, a jelenről, a zenekari bummról, a lázadásokról

Demjén Ferenc 70 éves. Demjén Ferenchez sok kiemelkedő alkotás tartozik, amit kitüntetésekkel díjaztak.

Silye Sándor

demjén

Kossuth-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikereszt kitüntetésének a birtokosa. Székesfehérváron egyik barátjánál járt, ott futottunk össze a minap, és régi ismeretségünkre való tekintettel beszélgettünk.

Azzal kezdtem, hogy amikor még tini volt, de már zenélt, gondolta, hogy 2017-ben, 70 évesen színpadra lép, és énekel? És folytatja majd 70+ korában is...

- Nem nagyon terveztem ilyen hosszú távra. A kezdetekben sem voltunk kevésbé ismertek, csak a koncertekre járó közönség volt kisebb. A műfaj akkor kezdett előretörni, kis klubokban játszottunk, akik akkor odajártak, jönnek ma is, együtt öregedtünk meg velük. Nagy ajándék az élettől, hogy ezt a sok évet egészségesen végig tudtam játszani. Akkor is Demjén Rózsi volt a becenevem, most is az, ez tehát mit sem változott – mondta.

- Ez igaz, de akkor más volt az élet, a fiatalok lázadtak, új zenét, új irodalmat, művészetet alkottak, kialakítottak egy saját kultúrát. Izgalmas korszak volt ez...

- Segítséget, támogatást nem sokat kaptunk, de mázlisták voltunk, mert ki tudtunk könyökölni azokból a falakból, amelyeket körénk húztak. A legfőbb nehézséget a hangszerek, a technika megszerzése okozta, elképesztő összegeket kértek értük. Magunk készítettük a hangszereket, magunk tanultunk meg zenélni, alkottuk meg saját stílusunkat. Ma az a baj, hogy mindenki zenél, de hiányoznak az alapok. A hatvanas években végigjátszottuk az összes világslágert, és ezeken formálódtunk.

- A Bergendy zenekarral lettél ismert. De: a beat-, a popzenét játszó lelkednek nem volt szokatlan ez a stílus?

- Nem volt olyan nagy a váltás, hiszen a fúvósok is egyre népszerűbbé váltak a műfajban szerte a világon. A Bergendyben nagyon sok képzett, jó zenész volt Latzin Norberttól kezdve Bergendy Pistáig. Én írtam a szövegeket és a zenék egy részét is. Nagy banda volt a Bergendy, gyorsan népszerűek lettünk, sok sláger fűződött az akkori csapathoz. Fontos volt, hogy magyarul énekeljünk, magyar szövegeink legyenek.

- Hazataláltál a V’ Moto-Rockban?

- Hét év után már nem volt meg az a korábbi lendület, nem éreztük a hivatalos szervek támogatását sem, de nem ez volt a Bergendy felbomlásának az igazi oka. Kijátszottuk magunkból, ami bennünk volt. Ugyanez megtörtént a V’ Moto-Rock együttessel is 12 év után. De e 19 év útja aranylemezekkel volt kiépítve. Nem volt más választásom, mint egyedül felépíteni újra magam, hiszen az együttessel már nem jegyeztek bennünket, lekerültünk a VIP-listákról is. De túléltük, bár Lerch Pisti most kórházban van, jobbulást kívánok neki, mert zseniális zenész, szerző és rendkívül jó ember.

- Az első szólólemezed, a zöld lemez, a Fújom a dalt, lenyűgöző volt, a legjobb munkád, helyenként vivaldis hangulatokkal. Igaz, ez szubjektív vélemény...

- Én is nagyon szerettem. A sokak által utólag nem szeretett Erdős Péter találta ki a borítóját, egy kalitkából kirepülni akaró madárral. Tetszett a jelkép...!

Demjén Ferenc lázadó énje még ma is működik
Fotós: Nagy Zoltán Péter

- Hogy bírtátok egymást a hivatalos körökkel, az „Erdős művekkel”? Hiszen a rock költőjeként sok kis lázadó piszokságot is elrejtettél a sorok közé...

- Nem bántottak, igaz, nem is nagyon érdekelt az a rendszer. Amiről azt gondoltam, hogy ez még elmegy, az elment. Erdős és Bors elvtárs sem bántott, bohém, ha úgy tetszik, bohóc zenésznek tartottak. Erdőssel egészen jóban voltam, sok pletyka megy ma, miszerint Erdős robbantotta fel a Bergendyt azzal, hogy megjelentette az említett szólólemezemet. Egy biztos: jó üzletember volt.

- Megéltük a Demjén 60, 65, 70 jubileumot. Másabb volt ez, mint a Demjén 30, 40 vagy 50?

- Soha nem centiztem, méricskéltem az életkoromat. Miként azt sem, hogy hányszor házasodtam, az ilyen dolgok nem foglalkoztattak. Minden jött úgy, ahogy, minden úgy volt természetes a számomra, ahogy jött, így a 70 év sem izgat. Akkor lesz gáz, amikor már nem tudok felmenni a színpadra, de remélem, ez az idő még messze van, hiszen jó zenekarom van, jó zenészekkel!

- A ’60-as évekkel, a lázadó ifjúsági kultúrájával kezdtük. De milyen kultúra van ma?

- A lázadó énem ma is működik, mert a természetes igazságkeresés ma is a sajátom. A máról nem szívesen beszélek, mert sokan féltékenységnek gondolhatják. Nem tetszik, amit magam körül látok. Utánzás van, mindenki Angliába akar költözni, angolul énekelnek Szabolcsban is, ami vicces. Elmenne ez, ha jól énekelnének, de azt sem tudják, mit énekelnek, angolul vagy éppen magyarul. Nem tanulták meg az ifjak a műfajt, csak csinálják. Pénzkérdéssé lett a zene, megveszed a gépet, és az játssza a zenét. A külföldiek sem tetszenek. A zenekari bumm sem jó, rengeteg zenekar alakul, és az üzleti szándék rostál, de ez a szándék nem mindig művészi és nem előrevivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában