fegyverek, katonák, csaták

2018.11.14. 06:03

Százéves a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Az intézmény nyílt nappal ünnepli centenáriumát: filmvetítésekkel, tárlatvezetésekkel, múzeumi kincskereső játékkal, megnyitott térképtárral, könyvtárral és más programokkal várja a látogatókat szombaton.

A hadtörténeti múzeum az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: szombaton a nyitvatartási időben – 9.00 és 19.00 óra között – az összes kiállítás, valamint a fegyvertár is ingyenesen tekinthető meg. A kedvezményes hadtörténeti könyvárusítás mellett a gyerekeket a szokásos játékkatona-festéssel, kézműves foglalkozásokkal, valamint hadtörténelmi totóval és múzeumi kincskeresővel várják a szervezők.

A születésnapi rendezvényen az intézmény többi része is bemutatkozik. Megnyitja kapuit a térképtár és a könyvtár, ahová 11.00, 13.00 és 15.00 órakor csoportvezetéssel juthatnak be az érdeklődők. A Hadtörténelmi Levéltár munkatársai a múzeum első világháborús kiállításának utolsó termében állnak a látogatók rendelkezésre.

Itt először lesz lehetőség arra, hogy az érdeklődők a „Magyar katona áldozatvállalása a Nagy Háborúban” program keretében elkészült,

1 560 614 adatot tartalmazó veszteségi adatbázisban kutathassanak, az 1914-1918 között eltűnt, megsebesült és hadifogságba esett katonaősök után. A múzeum második világháborús kiállításában pedig az intézmény hadisírgondozó tevékenységével ismerkedhetnek meg a látogatók.

A születésnaphoz kapcsolódóan este kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum szombati rendezvényének részletei megtalálhatók a www.militaria.hu, valamint a https://www.facebook.com/hadtorteneti.muzeum/ oldalon.

A borítókép forrása: militaria.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában