Kultúra

2017.05.04. 18:20

"Szakáltóni" görbe tükre - Az élet alakjait örökítette meg karikatúráin

Székesfehérvár - A napokban nyílt meg a Kisfaludi Közösségi Házban a Szakál Antal festőművész karikatúráiból rendezett kiállítás. Kacagni ér.

Bokros Judit

Már a meghívó is önmagáért beszélt: Szakál Antal amolyan Don Quijote-ként, szamáron utazó, hatalmas fejű festőként jelenik meg egy képen, ami némi öniróniát feltételez az alkotó részéről. Aztán ott van a tárlatot megnyitó Tibai Tibor megnevezése: szabadúszó nyugdíjas . Ez jelenthetné azt is, hogy Tibai Tibor a nap bármely órájában, általa megválasztott módon és helyszínen kezdhet neki az úszásnak (végül is, Kisfaludtól nincs olyan messze a Velencei-tó), ám természetesen itt nem erről van szó. Hanem arról, hogy az említett személy nyugdíjas éveit sem passzívan, egy fotelhez vagy kanapéhoz láncolva, tévé előtt ülve tölti, hanem rendre szervezi a kulturális eseményeket, kiállításokat a lakóhelyén (mint korábban a Vörösmarty Társaságnál).

Neki - és az alkotónak - köszönhető tehát, hogy a közönség megtekintheti Szakál Antal karikatúráit, amelyek kiemelik kissé a hétköznapokból, és görbe tükörben láttatják az egyébként annyira komolyan vett személyeket, eseményeket.

Lakner József és felesége a kettejüket ábrázoló Szakál-karikatúra előtt, a művelődési házban

Tibai Tibor megnyitójából tudható: ez az első karikatúrakiállítás a házban, így már ettől különleges. Különleges továbbá attól, hogy igazán lokálpatrióta, hiszen sok grafikán, festményen a fehérvári művészeti, irodalmi élet alakjai láthatók, természetesen Szakál Antal (szakáltóni) görbe tükrében. Vagy éppenséggel az ábrázolt alakok lennének a görbe tükrök? Erre is utalt Tibai Tibor, amikor a 95 évesen elhunyt Kaján Tibor karikaturistát idézte: "A karikatúra igazi tükör, és a tükrözött emberek, az ábrázolt társadalmi jelenségek a torzak! Így is lehet nézni. A tárlat anyagához "hangszerelt" megnyitóbeszédből kiderült még, hogy a művészt milyen kapcsolat fűzi a szervezőhöz, hogy Szakál Antal komoly köztéri műveket is alkotott, számos tárlata volt már, a képzőművészet mellett a testnevelést is komolyan vette, és hogy a jótékonyságot is gyakorolja.

A házban bemutatott munkáin láthatunk például írókat, közéleti embereket a rájuk jellemző attribútumukkal (például Bobory Zoltán egy hatalmas tollal), tulajdonságukkal ábrázolva, de az alkotó bizonyos helyzeteket (például a férj és feleség vasárnapi időtöltése) is szívesen kifiguráz. Görbe tükörbe kerül a pénzhajhászás, a házasélet és a hétköznapok egyéb momentuma. S hogy végül mi a vicc, a torz: a valóság vagy az, ahogyan azt Szakál Antal ábrázolja, azt döntse el mindenki maga a tárlat megtekintése után. (A kiállítás május 9-ig tart nyitva.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!