Sunyin figyel a kuvik: madarak az állatorvos szemüvegén keresztül

Horváth Hella, a Budai úti könyvtár lelke sok éve önkéntes a fehérvári és sukorói telephellyel működő, Berkényi Tamás állatorvos vezette Vadmadárkórháznál. Ha innen nézzünk, nem is meglepő, hogy a könyvtár kiállításainak visszatérő témája a természetvédelem, az állatok, kiváltképp a madarak.

Setét Anikó éppen madárfotózásban utazik. Mondtuk, ugye, hogy nem csak számára volt első ezen a kiállításon valami. Méltatója ugyanis Berkényi madárdoki volt, aki ennek előtte még sosem mondott efféle laudációt. Az állatorvos rendesen meg is csavarta a műfajt. Kiderült, Setét Anikó sosem tanult fotózni, autodidakta. Nem művész, hanem hobbifotós, s azért járja fotómasinájával a természetet, mert párja nagy horgász: míg a férfi kapásra vár, addig ő kattogtat. Ily kacifántos úton kezdte mondandóját Berkényi Tamás, ám tudta, hová tart.

– Amikor megláttam a képei között a kuvikot, beleborzongtam. Rádöbbentem, hogy Anikó pontosan azt látja meg ezekben a madarakban, legalábbis abban a sunyin, ravaszul, alulról figyelő kuvikban, amit én, amihez nekem 23 év kellett, hiszen én ennyi ideje kergetem ezeket a lényeket tűvel, fecskendővel, szikével – dicsért, illetve önironizált. – Anikó azt tudja visszaadni, amit más csak nagyon sok idő után képes meglátni – folytatta.

A doktor egy vörös vércsét is magával hozott. A fiókaként megvakult madár hangos rikácsolásba kezdett az orvosa kezén ülve. Róla megtudtuk, kicsit tudathasadásos állapotban van, azt hiszi, fajtársa az őt oly sokáig etető „másik”. Rikácsolása csevegés.

Az állatorvos ezután még kedvvel beszélt a közönségnek a Vadmadárkórház legjeiről, például a vadászat során, zuhanórepülés közben 322 km/ óra sebességre is képes vándorsólyomról, egy 93 kilogrammos struccról, mely madár a legnagyobb náluk műtött beteg volt, meg egy 13 grammos cinkefiókáról, mely a legparányibb.