Saul fia: Egy videóból választották ki a költő-slammer Pion Istvánt Katznak

– Az egyik napilap azt írta a filmről, hogy „feltűnik továbbá Fritz Attila, Quitt László, Pion István, Orosz Ákos, Jakab Juli, Fancsikai Péter, Takátsy Péter, Fekete Ernő, Polgár Tamás... és mások." Jó kis névsor. Te hogy kerültél bele?

– Nemes Jeles László rendezőtől úgy tudom, nagyon sokáig tartott a kaszting. Engem végül Zabezsinszkij Éva casting director és László választott ki, Szász Barna „Slammerek szerint a magyar" című Index-videójában találtak rám. Majd másfél hónapig győzködtek, hogy vállaljam el, mert nem akartam színész lenni, s most sem gondolom, hogy az volnék. László habitusa és a forgatókönyv meggyőzött, így kaptam meg Katz szerepét.

Balra a költő-slammer Pion István, jobbra a címszereplőt alakító, az USA-ban élő magyar költő, Röhrig Géza, a forgatás szünetében. A Cannes-ban négy díjat is elnyert filmet holnap, csütörtök este és még hat továbbin vetíti az artmozi, az előzetes érdeklődésre való tekintettel.

– Hogyan birkóztál meg a jiddissel, amelyet a filmben beszélsz?

– Mivel beszélek kicsit németül, a kiejtésemmel túl sok gond nem volt, és hála Mendy Cahan színésznek, nyelvi trénernek, elég sokat gyakoroltunk, a néhány mondatos szövegem ellenére. Jiddisül megtanulni nem olyan nehéz, de egy különleges hanggal sokat küzdöttem, ezt magyar füllel a k-h-r tengelyen lehetne elképzelni, de sem a magyarban, sem a németben nincs ilyen hang. Néhányszor eszembe jutott közben, hogy Tévémaci fogmosás közben hogyan gurgulázott...

– A mai Pion István arcából hogyan lett egy 1940-es évekbeli figuráé?

– Valójában nem az adott korba kellett visszasminkelni az arcomat, hanem a halálgyári környezetbe. Kiszáradt száj, feltöredezett ajak, kormos, nyúzott, fáradt arc. Az öltöztetés ennél egyszerűbb volt, egyetlen, szakadt rabruháról van szó, amelyet egyszer választottak ki, s aztán a forgatások alkalmával azt kaptam mindig. De az elképzelhetetlenbe lehetetlen belehelyezkedni, így leginkább arra koncentráltam, hogy László elvárásait teljesítsem. Az egész megértésében a legtöbbet Hevesi Judit éppen akkor készülő első verseskötete, a Hálátlanok búcsúja adta, és az, hogy még a forgatás előtt kijutottam az auschwitzi fogolytáborba. Auschwitz elsősorban történelmi tény volt számomra eddig a filmig, az azzal való együttérzésen kívül semmilyen kapcsolatom nem volt vele. Mostanra ez már személyessé vált.

– Idéznél egy számodra emlékezetes jelenetet a forgatásból?

– Van egy szituáció, amikor Géza és én majdnem lebukunk az SS-őrök előtt. Az egyik őrnek, statisztának kellett volna minket brutálisan a földre vinnie, de egyszerűen nem mert úgy bánni velünk. Végül jött helyette egy beugrós színész, aki már próbaként is úgy odavágott minket a földhöz, hogy térd- és könyökvédőt kellett felvenni a ruhánk alá a felvételhez. Itt valóban azt éreztem, hogy hitelesen fog kinézni a vásznon.