Kultúra

2017.03.12. 16:45

Pompei Gorsiumba költözik

Tác-Gorsium - Nagyszabású kiállításra készülnek a Régészeti parkban. A Pompeji - Élet és halál a Vezúv árnyékában című tárlat bemutatja az egykor virágzó város katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait.

A kiállítás - amelynek törzsanyaga a romváros feltárásának anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett Magyarországra, március végétől lesz látogatható Gorsium látogatóközpontjában.

Pompeji neve még azok előtt sem ismeretlen, akik kevéssé járatosak a történelemben. A Vezúv kitörése miatt Kr. u. 79-ben város néhány óra alatt eltűnt a föld színéről, több méter vastagságban temette be a vulkáni hamu.

A 16. században véletlenül, a Sarno folyó szabályozásánál leltek rá a falmaradványokra. A hivatalos ásatások 1748-ban kezdődtek el. Pompeji ma Olaszország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a világörökség része.

A leleteket a Nápolyi Régészeti Múzeumban őrzik.

Innen érkeztek tavaly azok a tárgyak, amelyekből a szegedi Móra Ferenc Múzeumban rendeztek nagysikerű kiállítást. A napokban költözik át a kollekció - 102 értékes tárgy - a táci Gorsiumba. A tárgyak a hét végén érkeztek meg - mondta el Nádorfi Gabriella. A Szent István Király Múzeum régésze munkatársaival már hetek óta dolgozik az izgalmasnak ígérkező kiállítás előkészítésén.

Hetek óta folynak az előkészületek, a kiállítótérben a falak már pompeji vörösben pompáznak, látszanak a falfülkék, amelyek a falfestményeknek adnak helyet
Fotó: Igari Balázs


A kiállítótérben a falak már pompeji vörösben pompáznak, látszanak a falfülkék, amelyek a falfestményeknek adnak helyet.

Aki a látogatóközpontba érkezik, egy film segítségével tehet majd virtuális sétát Pompeji utcáin - magyarázta Nádorfi Gabriella. A kiállítótérben egy hatalmas, márvány Poszeidon-szobor fogadja a közönséget, mögötte kisebb szobrok sorakoznak. Az így kettéválasztott tér egyik oldalán a magánszférát, a másik oldalán a közéletet mutatja be a tárlat. A magánéletet falfestmények, tárgyak idézik meg, egy választási felirat a politikába kalauzol, de megismerhetjük a fürdőéletet, a színházakat, a gladiátorok világát, sőt, az ókori bordélyházak működését is.

A Vezúv kitörése is látható lesz a falakon: tablókon olvashatunk Pompeji és az ásatások történetéről, és négy monitoron vetítenek a témához kapcsolódó filmeket. (Fehérváron, a múzeum Fő utcai épületében is nyílik egy kiállítás, amely a Vezúv által eltemetett négy várost mutatja be.)

A Pompejiről szóló tárlattal egy időben nyílik meg Tácon az az állandó kiállítás is, amely Gorsium történetét mutatja be - a markomann háborúkig. Pannónia provincia meghódítását egy tablón, szöveggel követheti a látogató, a római birodalom kialakulását térképi animációs filmen, egy monitoron láthatjuk, de egykori fotókkal illusztrálva a gorsiumi ásatások történetéről is képet kaphatunk. Megismerhetjük a Marcus Aureliusig uralkodó császárokat, láthatjuk többek között egy földbe mélyített bennszülött ház metszetét, valamint két eredeti, keleti istenségeket ábrázoló reliefet a Templum Provinciae nagyméretű fotója és
a díszkutak előtt.

Készül a kiállításhoz egy több részből összeállított katonaalak is, fából: ez a gyerekek kedvence lehet, mert szabad lesz majd hozzányúlni. Ha pedig a részeket elforgatják, mindig más-más katonát fognak látni - magyarázta Nádorfi Gabriella.

A két kiállítás építésén párhuzamosan dolgoznak a szakemberek, hogy minden a helyére kerüljön március 25-re, a megnyitóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!